| budapest2010 - 2009. december 01. 19:58 |
LEN vizit, nem közvetít az MTV? |
|
|
|
Rövid időn belül immáron második alkalommal látogattak hazánkba a LEN vezetői a jövő évi Európa-bajnokság ürügyén. Igaz, a szervezet csúcsán álló sportdiplomaták ezúttal külön utakon jártak: míg Nory Kruchten elnök és Szakadáti László igazgató Gyárfás Tamás MÚSZ- és szervező bizottsági elnök társaságában egy potenciális televíziós partnerrel tárgyalt, addig Sven Folvik főtitkár Ruza Józseffel, a szervező bizottság operatív igazgatójával a nyílt vízi úszás balatonfüredi helyszínét vette szemügyre. A budapesti megbeszélések tárgya a LEN legfőbb eseményeinek minden eddiginél színvonalasabb tévés közvetítése volt, ezért járt Budapesten a Belgiumban bejegyzett, ám a világ összes táján dolgozó Alfacam cég vezetősége. Az olimpiákon és megannyi fontos
Eközben Balatonfüreden is megbeszélések folytak, elvégre a Sven Folvik, Ruza József „kettőst“ fogadta a város polgármestere, dr. Bóka István , valamint Cserép László osztályvezető. A remek hangulatú egyeztetés során a LEN főtitkára elégedetten nyugtázta, hogy a helyiek mindent megtesznek az Európa-bajnokság sikeréért; egyszersmind kiderült, hogy Norvégia nem is olyan rég 1.25 millió euróval támogatta a fürediek parkosítási, városcsinosítási elképzeléseit, melyért dr. Bóka Istvánkülön köszönetet mondott Sven Folviknak, úgy is, mint norvégiai adófizetőnek. Folvik úr kiemelte, hogy fontosnak tartják a környezet védelmét, egyszersmind jelezte, az olajkincsre bukkant északi állam rendkívül takarékosan bánik az utóbbi évtizedben generálódott hatalmas bevételekkel, nem költik el gyorsan, tartalékolnak belőle a következő generációk számára. Az „Eb-delegáció“ azután a füredi Danubius hotel illetékesével, Gehl Györggyel egyeztetett a jövő nyári foglalásokról és lehetőségekről. MÚSZ |