firefox
budapest2010 - 2010. február 04. 21:38

Kiss László ajándékai...

Nyomtatás E-mail


Az idén december 14-én 70. születésnapjához érkezik Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya, aki ebből a már majdnem hét évtizedből hatot olimpiát is megjárt úszóként, aztán edzőként, majd  a női,  később pedig  a férfi és a női válogatott munkájának irányítójaként töltött el. Számtalan elismerésének csupán egyike a „Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztje a csillaggal", amely a magyar állam által adományozható legnagyobb kitüntetések közé tartozik, és amelyet a pekingi olimpiai játékok után vehetett át.

ImageMozgalmas életében hosszú ideje nincsenek könnyű évek, csak nehezek és nagyon nehezek. Ez utóbbiak közé sorolja a számára nevezetes és mérföldkövet is jelentő 2010-es esztendőt, amely négy év után ismét Budapestre hozza az úszósport egyik legnagyobb eseményét, az Európa-bajnokságot,  s amely ennek a versenynek a történetében a 10 pályán lebonyolított döntők premierjének lehet a színhelye.

- A rendező ország szokás szerint számonként négy versenyzőt indíthat (ahogy a többi ország is, s ezt Laci bácsi nyilván pontosan tudja - a szerk.) és ennek most, félúton Peking és London között nem csak a hazai pálya előnyeire gondolva örvendezhetünk. Annál is fontosabb a számunkra, hogy nagy csapattal vonulhatunk fel, és annak soraiban olyan fiatal reménységek is szóhoz juthatnak, akiknek sok ilyen rangos erőpróbára van szükségük, hogy két év múlva Londonban kellő tapasztalattal felvértezve állhassanak rajtkőre - ezekkel a szavakkal kezdte a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának adott nyilatkozatát Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. - A versenyzők és az edzőik számára is biztatást adhatnak a tavalyi világraszóló eredményeink. Kiemelném, hogy a római világbajnokságon, az olimpia műsorán is szereplő versenyszámok összesített pontversenyében Kínával holtversenyben az  előkelő negyedik helyen végeztünk. Jobb pozíciót foglaltunk el, mint az 1992. évi barcelonai olimpiai játékokon, pedig onnan a magyar úszók öt olimpiai aranyérmet hoztak haza!

A tekintélyes szakember - akinek nevét együtt emlegetik az "úszópápaként" tisztelt Széchy Tamáséval - meggyőződéssel állítja, hogy a tavalyi sikereket annak is köszönhették, hogy újabban már nem csak két mester tudásától és tanítványaik szorgalmától függ a magyarok mérlege, hanem az ország hét lelkesen tevékenykedő úszó-műhelyének eredményességétől.

- Erre vártunk, így sokkal jobb mindenkinek. Igazi versengés alakult ki és nem csupán a versenyzők, hanem a mestereik között is. Minél nagyobb választékból tudunk meríteni, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy nem csak a közelgő budapesti kontinensbajnokságon, hanem a versenyek versenyén, a londoni olimpián is nagy és ütőképes csapattal tudjuk felvenni a versenyt a világ legjobbjaival.

Az augusztus 4-én kezdődő és 15-én záruló margitszigeti Európa-bajnokságon - noha a nevezési szintidőket csak később hozza nyilvánosságra az Európai Úszó Szövetség - Kiss László 30-35 tagú magyar csapat kialakulásában reménykedik, amelynek legjobbjai 4 vagy 5 aranyéremmel örvendeztethetik meg az országot.

- Van négy extraklasszisunk, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn, Cseh László és Gyurta Dániel, és egyre szorosabban mögöttük még néhány európai klasszisnak számító reménységünk is. Régen volt ilyen bő és minőségi a választék, és ha vannak a sportágban példaképek, akkor vannak követők is szép számmal. A római győzelmek igazán lelkesítőek voltak és a maga nemében az is elképesztő teljesítménynek számít, hogy a tavaly év végi isztambuli rövid pályás Európa-bajnokságon - amely az első felkészülési makrociklusunk eredményes zárását jelentette - három magyar győzelem és azokhoz kapcsolódóan három világcsúcs született és ezekről nem egy, hanem három kiválóságunk gondoskodott.

Idén januárban a második nagy felkészülési időszak kezdődött meg, amelynek első két etapját a balatonfűzfői és a debreceni edzőtáborok jelentik, a harmadikat pedig egy háromhetes mexikói magaslati „kirándulás".

- Ezután következnek a tavaszi versenyek, amelyek csúcspontja szokás szerint a Budapest bajnokság, azt viszont már csak szokatlannak mondhatom, hogy ennek a „budapesti" versenynek idén Dunaújváros ad otthont. Hogy miért? A Komjádit bezárták és csak remélni tudjuk, hogy a tervezett határidőig befejezik a felújítást, a második lehetőséget jelentő BVSC uszoda sorsa pedig egyre bizonytalanabbnak látszik, ezért kellett jobb híján vidéki színhelyet keresnünk.

Tavaly a már százhalombattai díszpolgár Kiss Lászlót a város újabb elismerésben részesítette, amikor a 2009-ben felavatott helyi uszodát a magyar úszósport egyik legsikeresebb mesteredzőjéről nevezték el.

- Kétszeresen is büszke lehetek, hiszen élő sportemberekről nem minden nap neveznek el uszodát. Hasonló elismerésben csak a hazai és a nemzetközi sportvilág olyan nagyságai részesültek, mint Hódmezővásárhelyen Gyarmati Dezső, Miskolcon pedig Dr. Kemény Dénes, a vízilabdázás halhatatlanjai - mondta befejezésül Kiss László, aki az úgynevezett „cápaúszódresszek" használatának engedélyezését a nemzetközi úszószövetség fatális tévedésének, az engedély tavalyi visszavonását viszont a FINA önkritikával felérő szükséges korrekciójának nevezte. A magyar szakember szerint ettől még a jövőben számos új világcsúcs születhet, még ha nem is 250, mint az elmúlt két év leforgása alatt...

Szalay Péter
T-Mobile Sporthír Szolgálat
www.csehlaszlo.hu
 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Hozzászólás (7)
7
mz/x
2010. február 07. 19:18
Jaja,így 70 felé már elnézzük neki?
6
beuu
2010. február 07. 15:19
Tamás bátyja asse tudja ki kicsoda...
5
molotov
2010. február 06. 14:56
Ez nem gáz. Gyárfás is leGyurtaDénesezte Gyurta Danit a VB-n élő adásban. : )
4
törpapa
2010. február 05. 20:20
"Verrasztó Gabriella"?!
Azért ez komooly...:))
"Thomas Mann" is mondott má' ilyeneket. Nincs ezzel baj.
3
tri
2010. február 05. 15:56
"Verraszto Gabriella"
családban marad :D
2
marcipán
2010. február 05. 04:29
verraszto gabriella??? haha ezen jot mulattam!
1
molotov
2010. február 04. 23:11
A dunaújvárosi "Budapest Bajnokságot" miért nem hívjuk "Dunaújváros Bajnokságnak"???
Szerintem kicsit logikus lenne, nem?