| budapest2010 - 2010. április 09. 14:27 |
LEN-vizit Balatonfüreden, az úszó Eb helyszínén |
|
|
|
Újabb terepszemlét tartott az Európai Úszó-szövetség (LEN) képviselője a 2010-es Európa-bajnokság színhelyén – ezúttal Balatonfüreden, ahol a nyíltvízi úszás eseményeit rendezik meg az augusztusi kontinensviadal keretében. Sam Greetham, a LEN nyíltvízi (open water) bizottságának titkára a parti központi helyszín szemrevételezését követően a Jókai motorosról szemrevételezte az öblöt, és annak fedélzetén vitatta meg a kérdéseket a szervező-bizottság tagjaival. A látogatás kapcsán sajtótájékoztatót is tartottak a városházán, melynek keretében Bóka István polgármester kifejtette, hogy „Balatonfüred nagy várakozással tekint a nyíltvízi úszó Eb elé, és a város rendkívül büszke arra, hogy augusztus 4. és 8. itt versenyeznek a szám legjobbjai. Nem kis mutatvány a csúcsszezonban vendégül látni a mezőnyt, de sikerült megoldani ezt a logisztikai kihívást.“ A polgármester kiemelte, Füred eddig a kultúra és a művészetek városa volt, de ehhez immár hozzátehető, hogy a sporté is, hiszen épp a napokban rendezik itt a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét. Ruza József, a szervező-bizottság ügyvezető igazgatója megköszönte a város, továbbá a rendezésben közreműködők segítségét, mint mondta, a vízirendészet 2006 után 2010-ben is rendkívül fontos támasza a versenynek, és külön kiemelte Szántó László és Madarász Zoltán szerepét, akik a versenyzőket kísérő hajók koordinálását irányítják. „Az engedélyek már megvannak az esemény megrendezéséhez, és a vitorlás-szövetséggel is egyeztettünk, hogy ne keresztezzék egymást a versenyeink“ – mondta Ruza József, és jelezte, új hagyományt teremtenek az augusztus 4. és 8. között esedékes viadalon, az eredményhirdetéseket ugyanis nem közvetlenül a számokat követően, a parton, hanem este, Balatonfüred főterén, külön műsor keretében tartják meg. Ruza József egyszersmind jelezte, a Balatonnál jobb helyszínt keresve sem lehet találni a kontinensen, minthogy édesvízi tóban ilyen nagy és ilyen melegvízű nincs több, épp ezért gondolják úgy, hogy a jövőben Füred Európa- és Világkupa-viadalok házigazdája is lehet. Sam Greetham közölte, a léc magasan van, hiszen a 2006-os Európa-bajnokságot még ma is úgy emlegetik az Európai Úszó-szövetségben, mint minden idők legjobb nyíltvízi viadala. „Ennek ellenére a szervezők eltökéltségét látva, azt az elkötelezettséget, amellyel a versenyzők, az elszállásolás és a logisztika irányában viseltetnek, azt mondhatom, nem kétséges, hogy sikerül átvinniük a magasságot.“ A LEN képviselője hangsúlyozta, nagyon kevés helyszínen garantálják ennyire hathatósan a versenyzők biztonságát – a hatóságok bevonása által –, továbbá az érdeklődést fokozantó jelezte, olimpiai és világbajnoki érmesek sora érkezik majd Füredre, azaz valóban a világ legjobbjai vesznek részt az eseményen. (Eddig 26 ország 85 férfi és 77 női versenyzőt szerepeltetett az előnevezésekben.) A sajtótájékoztató végén Bóka István polgármester a város és a vidék szépségét hirdető könyvekkel, valamint egy igen értékes borral ajándékozta meg Sam Greethamet, aki kijelentette, minden korty elfogyasztása a Balatonra fogja emlékeztetni. www.musz.hu |