| budapest2010 - 2010. június 24. 13:16 |
Úszókollégium: egyezzenek meg – az Eb sikere a tét! |
|
|
|
Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Úszó-szövetség, hiszen egy, az augusztusi Európa-bajnokság sikeres megrendezését érintő kérdésben gyakorlatilag az utolsó órába fordultunk: az ún. úszókollégium épületének sorsa ugyanis továbbra is bizonytalan. Mint Kovács Ági, az esemény PR-igazgatója elmondta, 2006-ban – amikor ő maga még a vízben tett csodát s nyert három bronzérmet – ez az épület a LEN irodáinak és a VIP-vendéglátásnak adott otthont, általános megelégedésre. Most is hasonló lenne a szerepe, csakhogy a tulajdonos és a bérlő jogvitája miatt egyelőre nem tudni, igénybe vehetik-e az Eb szervezői a létesítményt. Amennyiben nem, drámaivá válik a szervezők helyzete: egy Európa-bajnokságon ugyanis nem kizárólag a medencéknél és környékükön kell tökéletes feltételeket garantálni, de a háttérben is. Márpedig az úszókollégium helyiségei kiválóan megfelelnek a LEN-irodák számára – ha máshová kell telepíteni ezeket, akkor borul a további kiszolgáló épületek helyiségbeosztása, vagy esetleg sátrakkal kellene helyettesíteni a kieső szobákat, ám az utóbbi időszak hektikus időjárása, mint azt Ruza József szb-igazgató hozzátette, legalábbis arra inti a szervezőket, hogy ne válasszák ezt a megoldást. Gyárfás Tamás, a szövetség és a szervező-bizottság elnöke közölte, amikor 2008 őszén Budapest elnyerte a rendezés jogát ismételten, egyáltalán nem gondoltak arra, hogy a szervezés ismét ilyen akadályokba ütközik majd. "Azt hittük, az Európa-bajnokság ünnep lesz, egy sportág, egy város, egy ország ünnepe, és hogy közös ügy lesz a siker. Nem kétséges, hogy magán az eseményen csodálatos lesz a hangulat, most viszont igencsak keserű a szánk íze, ha arra gondolunk, mit kell majd mondanunk vendégeinknek, miért nem vehetjük igénybe ezt az épületet, és miért kell szükségmegoldásokhoz folyamodnunk a többi esetben. Magyar a magyarral harcol, ezért kerül veszélybe az év legrangosabb nemzetközi sporteseménye – ez több mint szomorú." Ruza József mindezt azzal egészítette ki, hogy az úszókollégium évtizedekkel korábban azért épült, hogy a sportág fejlődését segítse: bajnokok, edzők sokasága lakott itt a felkészülési időszakban – így a tájékoztatón szintén jelen lévő Kiss László szövetségi kapitány is –, mostanra viszont eljutottunk oda, nem hogy az úszósportot nem segíti a létesítmény, de egyenesen gátjává vált a sportág sikereinek. "Mindez azok felelőssége, akik az elmúlt évtizedekben jogszabályokkal és egyéb intézkedésekkel asszisztáltak ahhoz, hogy a sportlétesítmények ilyen sorsra juthattak." Mindazonáltal a szervezők továbbra is reménykednek abban, hogy megoldódik a jogvita – ha másként nem, az Európa-bajnokság időszakára. Igaz, legalábbis a jövő héten döntésnek kell(ene) születnie: nem csupán a július 1-2-án esedékes utolsó LEN-vizit miatt, amelyen mindenről végleges döntés születik, hanem azért is, mert időbe telik, míg az épületet kicsinosítják és berendezik. Reméljük – lesz mit. músz |