firefox
budapest2010 - 2010. július 14. 15:51

Újra itt a nagy (Kiss) csapat

Nyomtatás E-mail

A Magyar Úszó Szövetség szerdai elnökségi ülésén elfogadta Kiss László előterjesztését, melynek értelmében a magyar válogatott maximálisan kihasználja a hazai pálya előnyét, és minden számban – kivéve a 800 és 1500 méteres gyorsúszást, ahol ez a lehetőség nem adott – négy versenyzőt indít az előfutamokban.



A szabályok értelmében a középdöntőkbe, illetve a 400-as számoknál és a váltóknál a döntőkbe csak a legjobb két nemzetbeli úszó kvalifikálhatja magát.

A válogatottat így összesen 59 versenyző alkotja: 28 férfi és 31 női induló (közöttük nem szerepel több tehetséges fiatal, akik az Eb utolsó hétvégéjén kezdődő szingapúri ifjúsági olimpián vesznek részt). A csapatban 14 vidéki egyesület képviselője kap helyet, persze, a derékhadat a két nagy műhely, a 16 kerettaggal büszkélkedő Jövő SC Veolia, valamint a 9 versenyzőt hadba küldő Kőbánya SC alkotja.

„Minden idők legnagyobb létszámú úszócsapata vesz részt az Európa-bajnokságon – kommentálta a döntést Kiss László szövetségi kapitány. – Ami engem külön boldogsággal tölt el, hogy túlnyomó részt vidéki egyesületek képviselőiből áll a válogatott. Óriási tapasztalatszerzés előtt áll számtalan fiatal úszó, akik közül többen is odaérhetnek a londoni olimpiára is.“

Az indulók versenyszámonként

Férfiak
50m gyors:
Takács Krisztián, Kozma Dominik, Keresztes Mátyás, Horváth Zoltán
100m gyors: Takács Krisztián, Kozma Dominik, Makány Balázs, Keresztes Mátyás
200m gyors: Kozma Dominik, Gercsák Balázs, Kovács Norbert, Keresztes Mátyás
400m gyors: Kis Gergő, Gercsák Balázs, Rákos Patrik, Kovács Norbert
800m gyors: Kis Gergő, Gyurta Gergely
1500m gyors: Gyurta Gergely, Rákos Patrik

50m hát: Szilágyi Ádám, Bohus Richárd, Balog Gábor, Csáki János
100m hát: Szilágyi Ádám, Bohus Richárd, Balog Gábor, Király Attila
200m hát: Balog Gábor, Verrasztó Dávid, Nagy Péter, Dajka Ádám

50m mell: Bodor Richárd, Szele Dávid, Horváth Zoltán, Financsek Gábor
100m mell: Gyurta Dániel, Bodor Richárd, Molnár Ákos, Financsek Gábor
200m mell: Gyurta Dániel, Bodor Richárd, Molnár Ákos, Gercsák Tamás

50m pillangó: Takács Krisztián, Hős Péter, Pulai Bence, Horváth Zoltán
100m pillangó: Hős Péter, Pulai Bence, Kovács Norbert, Bátka Bálint
200m pillangó: Bátka Bálint, Pulai Bence, Gercsák Balázs, Kovács Norbert

200m vegyes: Cseh László, Verrasztó Dávid, Nagy Péter, Pulai Bence
400m vegyes: Cseh László, Kis Gergő, Verrasztó Dávid, Gyurta Gergely

Nők
50m gyors:
Fehérvári Júlia, Tompa Orsolya, Mór-Baranyai Erika, Németh Viktóra
100m gyors: Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Dara Eszter, Fehérvári Júlia
200m gyors: Mutina Ágnes, Dara Eszter, Verrasztó Evelyn, Zombai Annamária
400m gyors: Mutina Ágnes, Kádas Vivien, Kiss Dóra, Lengyel Anna
800m gyors: Kádas Vivien, Balogh Vanessa
1500m gyors: Kádas Vivien, Balogh Vanessa

50m hát: Povázsay Eszter, Lábdy Alexandra, Joó Sára, Szekeres Dorina
100m hát: Dara Eszter, Szekeres Dorina, Povázsay Eszter, Joó Sára
200m hát: Szekeres Dorina, Nagy Réka, Povázsay Eszter, Molnár Anita

50m mell: Kovács Krisztina, Csehó Judit, Böszörményi Borbála, Czifra Cecília
100m mell
: Kovács Krisztina, Böszörményi Borbála, Pecz Réka, Gregus Brigitta
200m mell: Böszörményi Borbála, Kovács Réka, Bor Katalin, Bucz Eszter

50m pillangó: Bordás Beatrix, Dara Eszter, Tompa Orsolya, Joó Sára
100m pillangó: Dara Eszter, Tompa Orsolya, Bordás Beatrix, Kiss Adél
200m pillangó: Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka, Dara Eszter, Lengyel Anna

200m vegyes: Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kovács Réka
400m vegyes: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kovács Réka, Kiss Dóra

Érdekességek:
Jakabos Zsuzsanna 200 méter vegyesen is rajthoz áll, vajon meg tudja az előfutamban szorítani a két nagy esélyest, Hosszú Katinkát és Verrasztó Evelynt?
Dara Eszter hasonló "küldetésben" lesz 200 méter pillangón, a két esélyes magyar (Jakabos, Hosszú) mögött.
Kis Gergő a harmadik legjobb európai volt a tavalyi vb-n, mégsem áll rajthoz 200 méter vegyesen, a 400 és a 800 gyors egészíti ki a 400 vegyest.
 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Hozzászólás (14)
14
Orlay Zoltán
2010. augusztus 06. 11:16
Minden váltószámban rajthoz áll a magyar csapat.
13
raszta0
2010. augusztus 06. 09:42
Nem tudja valaki: váltóban csapatokat nem indítunk?
12
pipo01
2010. július 28. 18:30
Tény hogy nem...sőt...De akkor vajon mi?
11
emberevoe
2010. július 22. 22:16
KN indulását nyilván nem az eredményei indokolják. Csak utána kell nézni.
10
hank moody
2010. július 19. 10:12
" benquick" te ki vagy?-sok közöd nincs az uszashoz ugy veszem eszre...
9
phérték1
2010. július 16. 18:38
benquick: Gondolom te vagy az úszómester, és olyan gyors vagy, hogy csak azért nem indulsz, nehogy Phelps megijedjen.

Aznilyen embereknek el kellene tűnniük az uszodák környékéről.
8
benquick
2010. július 16. 08:52
Köszi.

Csak azért kérdeztem, mert Bernek meg Biczó tuti döntősök lennének.

Már csak egyet kérdezek. Kovács Norbert ?
Kizárták komolytalan versenyzésért az OB-n. Az ö indulását mi indokolja ?
7
Orlay Zoltán
2010. július 16. 08:26
Bernek - ifi olimpia
Biczó - ifi olimpia
Sztankovics - a kora miatt nem indulhat (Szilágyi Liliána és György Réka is ezért maradt ki.)
6
benquick
2010. július 16. 08:04
Elmagyarázná nekem valaki, hogy pld: Bernek Péter, Biczó Bence, Sztankovics Anna a teljesség igénye nélkül miért nem csapattag ?

Olyanokat indítunk, könyörgöm, akiket az úszómestereknek kell kimentenie a vízből !!!!
5
xXx
2010. július 15. 13:18
jah igen meg a 100m férfi mell Fini az utolsó ? neki kellett volna nyerni! jelenleg neki van a 2. ideje mert Ricsi Zágrába jobbat úszott