| lapszemle - 2008. december 31. 13:00 |
Cseh László a legjobb a sportnapilap szerint |
|
|
|
A Nemzeti Sport minden hónapban megválasztja a legjobb honi sportolót, ezek összesítésével pedig az év sportolóját. Cseh László 2008 márciusában és júniusában is az élen végzett, s az év végi összesítésben fölényesen szerezte meg a lap év sportolója címét. A jeles alkalomból Kovács Erika készített interjút a Kőbánya SC klasszisával - ebből közlünk részleteket. – Kezdjük a száraz tényekkel: a márciusi eindhoveni Európa-bajnokságon két aranyérmet nyert kétszáz és négyszáz méter vegyesen, a pekingi olimpián pedig ezeken a távokon, valamint kétszáz méter pillangón a második helyen végzett. Emellett Európa-rekordokat úszott, a júliusi országos bajnokságon pedig több magyar bajnoki címet is szerzett. Volt már ilyen sikeres esztendeje?– Nem túlzás kijelenteni, hogy ez volt eddig a legsikeresebb évem – válaszolta Cseh László. – Azt azonban május környékén nem titkolták, hogy nem konfliktustól mentes a felkészülésük... – Takargatnivalónk sohasem volt. Nem volt könnyű megértetni, elfogadtatni edzőmmel, hogy kevesebb munkára lenne szükségem. ... – Legendás páros az önöké, és felettébb sikeres. – Remélem, még sikeresebbek leszünk. Nagyon örültem, hogy ebben az évben Turi György nyerte el az év edzője címet, már csak azért is, mert korábban többször éreztem úgy, hogy nem ismerik el a munkáját, az eredményeit, leginkább csak én álltam a rivaldafényben, holott a siker valójában közös. ... – Michael Phelpst megverni eddig kevés embernek sikerült... – De ő sem legyőzhetetlen! Kétségkívül hatalmas egyéniség, korszakos személyiség, én azonban továbbra is úgy érzem, az ő tehetsége, az eredményei, a kvalitásai engem is csak előbbre visznek. Hatalmas motiváció az, hogy egyszer talán sikerül legyőznöm a mindenki által csak földönkívüliként emlegetett amerikait. ... – Az elmúlt esztendőre visszatekintve az elképesztő mennyiségű világrekord mellett az új úszódresszeket sem hagyhatjuk figyelmen kívül. – Hatalmas evolúciós ugrásnak lehettünk szemtanúi. Nem feltétlenül jó ez, azt hiszem, hogy az arra illetékeseknek kordában kellene tartaniuk a dresszkérdést. Ahogyan a Formula–1-ben is pontosan, mégpedig milliméter pontosan meghatározzák a szabályokat, ezt kell alkalmazni az úszóruhák terén is. Az, hogy én is beadtam a derekamat, és rendszerint ilyenben versenyzem, csupán annyit jelent, hogy ugyanolyan esélyem van, mint a többieknek. Aki viszont nem veszi fel az új dresszt, jelentős hátránnyal indul. – ...pusztán arra lennék kíváncsi, hogy a pekingi siker után számíthatunk-e arra, hogy ismét elindul kétszáz méteren pillangón (a római világbajnokságon). – Nem tudok még biztosat mondani. Rendszerint a verseny közeledtével alakul ki, hogy mely számokban állok rajtkőre. Természetesen meghallgatom az edzőm véleményét is, ám én döntök. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, most rövidebb is lesz a felkészülésem, mint általában szokott, ám az bizonyos: vágyom a pillangóra. Az interjú teljes egészében olvasható a december 31-i Nemzeti Sportban, illetve az alábbi linkre kattintva: http://www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=214747 A lap év végi értékelésében Verrasztó Evelyn az 5., Kis Gergő a 10., Kovács Emese és Dara Eszter a 26., Hosszú Katinka az 50., Szepesi Nikolett a 68. helyet szerezte meg az összesítésben, amelyben érdekes módon nem találkoztunk a világranglista második, minden idők harmadik legjobb eredményét úszó - igaz, az olimpián csak ötödik - Gyurta Dániel nevével. http://uszovilag.hu/kepgaleria?view=gallery&folder=Rijeka+2008+-+az+elutaz%E1s |