firefox
háttér - 2010. január 27. 21:31

Kizárólag Szepesi Nikolett a felelős - a szövetség szerint

Nyomtatás E-mail
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) kizárólag Szepesi Nikolett felelősségét állapította meg, amiért nem jelezte, hogy 2009. január 22-én bejelentett visszavonulását követően újrakezdi pályafutását.

Ez a sportág hazai szövetségének (MÚSZ) szerdai elnökségi ülésén hangzott el, amelyen a testület megvitatta: terheli-e felelősség a Kőbánya SC korábbi Eb-bronzérmes versenyzőjének edzőjét, szakosztályát és magát a szövetséget azért, mert a sportoló figyelmetlenségét nem korrigálták.

Egy ideig Szepi nem böngészheti friss eredményeit az Úszóvilágon. Nekünk nagyon fog hiányozni. Kitartás Szepi! - fotó: Orlay Zoltán (archív)
A tanácskozáson megállapították, hogy a visszavonulást bejelentő dokumentumon fel van tüntetve a visszatérő versenyző kötelme, amely szerint az újrakezdésről ugyanúgy írásban, saját maga által szignált levélben kell tájékoztatnia a nemzetközi szövetséget. Szintén rögzítve van, hogy csak kilenc hónappal a dokumentum megküldését követően vehet részt a FINA által regisztrált versenyeken. A Szepesi Nikolettre kiszabott egyéves kényszerszünet arról tanúskodik, hogy a FINA az úszó figyelmetlenségét a legenyhébb, három hónapos eltiltással büntette.
Az origo-n megjelent anyagból az tudjuk meg, hogy Szepesi szerint "Nem biztos, hogy az én dolgom lenne, hogy erre odafigyeljek, de nem keresek felelőst." 

Ugyanitt Gyárfás azt mondja: "Senki nem gondolt arra, hogy Nikolett a visszatérését követően, a múlttal ellentétben nem ad le holléti tanúsítványt." Noha itt még azt írta: "..Güttler Károly, (az,) aki a szövetségben az antidopping-csoportnak eljuttatandó holléti nyilvántartásért felel.

Hogy kinek is kell akkor leadnia...? Hát én nem tudom...

Az ülésen felmerült az a kérdés is, hogy mindezek ellenére Szepesi miként indulhatott a novemberi hazai, illetve a decemberi, isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon - ahol országos csúcsokat úszva hatodik lett 200 m háton. Az elnökség arra a következtetésre jutott, hogy ha Szepesi ezeken a versenyeken nem vesz részt, és később áll startkőre, akkor is büntetésben részesül, csak később derül ki a bejelentés elmulasztása. A MÚSZ-ban Güttler Károly szakfelügyelő a felelőse a doppingellenes ügyeknek, az ő figyelmetlensége is közrejátszott a körülmények szerencsétlen alakulásában. A MÚSZ nem vizsgálta, hogy Szepesi egyesületében ki lett volna az illetékes, ennek megítélését a klub saját hatáskörébe utalta. A szövetség elnöke szavazásra bocsátotta azt a kérdést, hogy Güttler Károlyt a szóbeli elmarasztaláson kívül másképp is büntessék, ezt azonban a 27 jelenlévő elnökségi tag egy tartózkodással (Güttler) elvetette.

Jelen helyzet szerint Szepesi nem indulhat a hét hónap múlva sorra kerülő budapesti Eb-n. A MÚSZ elnöksége úgy döntött, belátható időn belül a FINA doppingellenes bizottságához fordul a háromhónapos büntetés eltörlése végett, mivel Szepesi nem doppingolt, a bejelentés pedig nem azért maradt el, mert az ellenőrzést el akarta kerülni, hanem egyszerűen figyelmetlen volt, és ezt környezete – tekintettel arra, hogy példátlan esetről van szó – nem korrigálta. Ha Szepesi büntetését eltörlik, a 2010 novemberében esedékes rövidpályás Eb-n és a decemberi rövidpályás vb-n már rajthoz állhat.



 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Hozzászólás (2)
2
Tomp
2010. február 04. 11:34
Teljesen egyértelmű, hogy nem Szepesi a hibás.
Az ország egyik sikersportágában nincs arra ember, hogy az ilyen estekben odafigyeljen. Gondolom nem csak Szepesi olvasta el a visszavonulásról kitöltött papírt mielőtt elküldték volna.
Sajnos hibáztak, amiből tanulni kell!
1
marcipán
2010. január 28. 03:05
Szamomra egyertelmu, hogy nem Szepesi a felelos. Az uszonak az a dolga hogy usszon, kulon embereket tartanak az adminisztrativ dolgok miatt. Azok az emberek hibaztak, es ennek most Szepesi issza meg a levet... Sajnalom, mert a nyari EBn igy a legjobb hatuszonk nem indul.
Az eredmények tájékoztató jellegűek, az azokban előforduló hibákért nem vállalunk felelősséget.

Kapcsolódó anyagok