firefox
háttér - 2011. március 09. 16:16

Lezárul az Eb-vita?

Nyomtatás E-mail

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke szerint mielőbb tisztázni kell a helyzetet, amely a 2010-es budapesti úszó Eb költségelszámolásainak ügyében kialakult, s ha kell, jogi lépések is következhetnek a MÚSZ ellen. MÚSZ reagálásokkal.

A fideszes politikus a Képviselői Irodaházban tartott keddi sajtótájékoztatóján beszélt erről.
Bánki Erik utalt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által a tavalyi magyarországi Eb költségvetési támogatásának felhasználásáról végzett vizsgálat megállapításaira, amelyek szerint a MÚSZ 30 százalékkal nagyobb összegre - 1,17 milliárdra - tervezte a 2010-es úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi Eb költségvetését, ezáltal 350 millió forinttal túllépve a reális összeget, amellett a szövetség az Eb-rendezésre központi forrásból kapott 400 milliós támogatásból mintegy 120 millióra nem lett volna jogosult, további 60 millió forintot jogszabályt sértő módon használt fel.

A bizottsági elnök leszögezte, hogy az úszószövetség új állami támogatásra addig nem számíthat, amíg nem számol el teljes mértékben.
A tájékoztatón váratlanul megjelent Gyárfás Tamás szerette volna véleményét összegezni, de csak kérdéseket tehetett fel, mert - ahogyan a bizottsági elnök fogalmazott: - "ez nem a MÚSZ-elnök sajtótájékoztatója".

Bánki Erik külön kitér arra a levélre, amelyet Gyárfás Tamás küldött Czene Attila sportért felelős államtitkárnak, haladékot kérve egy 22 millió forintos, azonnal törlesztendő részlet kifizetésére. Az államtitkár erre nemet mondott.

"Érthetően keserűen olvastam Czene Attila államtitkár úrnak írt, március elsején keltezett levelem fogadtatását, március 8--án a keddi Magyar Nemzet hasábjain – mondta Gyárfás Tamás a sajtóeseményt követően. – Nyilván jobban örültem volna, ha levelemre Czene Attila nekem írt levelében válaszol, még ha abban kérésemet el is utasítja. Korábban bátorítást kaptam arra, hogy a Kehi-vizsgálat alapján a szövetség a mintegy 22,7 millió forint visszafizetésére 30 nap haladékot kérhet. Bánki Erik úr a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozata alapján erre nincs lehetőség, sőt maga a kérés is etikátlan. A parlamenti sportbizottság elnöke azt igényli, hogy a sportág számoljon el további 100 millió forinttal, amit az államtól kapott. Az elnök urat valószínűleg megtévesztették, mert ezt az összeget az úszószövetségnek át sem utalták. Tekintettel arra, hogy az Európa-bajnokságot a tervezettnél jóval, mintegy 350 millió forinttal kevesebből sikerült megrendezni, a Kehi megállapítása szerint a MÚSZ-nak eleve kevesebb állami támogatás jár."
Az úszószövetség elnöke közölte: "A Czene Attilához írt levélben a szövetség megkérdezte a sportért felelős államtitkárt, van-e lehetőség rá, hogy két, a közbeszerzésekkel kapcsolatos számla helyett, amelyeket a Kehi nem fogadott el, a MÚSZ más, igyancsak a rendezéssel kapcsolatos számlákkal pótolja. Hangsúlyozni kell, nem hamis számlákat akartunk kicserélni. Nem csaptunk be senkit, pusztán megkérdeztük, mit lehet, s mit nem - reagált Gyárfás Tamás Bánki Eriknek a sajtótájékoztatón elhangzott, a számlacserét a minősíthetetlen kategóriába soroló megjegyzésére, majd így folytatta: - Rendkívül sajnálom, hogy a hat magyar aranyat hozó budapesti Eb, amely tavaly a világ összes sportági eseményei közül a legjobban rendezettnek járó elismerést érdemelte ki, végül is itthon ilyen minősítést kap. A Kehi elnöke a vizsgálati anyaguk megküldését követően a sajtót arról tájékoztatta, hogy további jogi lépések megtétele a tapasztalatok alapján nem áll szándékában. Nem gondoltam volna, hogy Czene Attilának írt kérelmem ilyen következményeket vonhat maga után."

Gyárfás Tamás végezetül elmondta, hogy még a nap folyamán intézkedett a felmerült, 22,7 milliós összeg átutalásáról, "ezáltal a MÚSZ-nak állami tartozása nincs".



Meg sem kapott pénzt kérnek számon a szövetségen

Az MTI tájékoztatása szerint Bánki Erik parlamenti sportbizottsági elnök keddi sajtótájékoztatóját követően Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ”a kormánybiztosság vizsgálja az úszószövetségnél fel nem lelhető több mint százmillió forintot.” Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke közölte: a pénzt a szövetség nem kapta meg, tekintettel arra, hogy az Európa-bajnokság rendezése 350 millióval kevesebbe került, mint ahogy azt a 2006. évi kiadások ismeretében a szövetség főtitkára tervezte. 2006-ban az Eb-rendezés beruházásaival kapcsolatos költségeket nem a Magyar Úszó Szövetség egyenlítette ki, hanem az akkori állami sportvezetés képviselői. A szövetség főtitkárában fel sem merült, hogy a 2006. évi költségek túlméretezettek lettek volna.

„A Bajnai-kormány 2008-ban úgy határozott, hogy a 2010.évi Eb-t 400 millió forinttal támogatja – folytatta a MÚSZ elnöke. – Miután az Európa-bajnokság a már a szövetség által kötött szerződések alapján jóval olcsóbban került lebonyolításra, a fennálló szabályok értelmében az állami támogatás arányosan csökkent. A szövetség eleve meg sem kapta a most rajta számonkért 100 millió forintot. A korábban átutalt összegből az arányok betartása miatt 22.7 millió Ft-t kell visszafizetni. A KEHI korábban már közzétette: „az ellenőrzés megállapításai alapján mindösszesen 181 millió 129 ezer 446 Ft megtakarítás keletkezett a központi költségvetésben.” A MÚSZ nevében egy Czene Attilával közvetlen kapcsolatban álló sportember biztatására, március 1-én levélben kerestem meg a sportért felelős államtitkárt, akitől 30 nap fizetési haladékot kértem. Erre a megkeresésemre Czene úrtól a mai napig nem kaptam választ, de mint Bánki Erik sajtótájékoztatóján kiderült, a 30 nap haladékra nem adtak lehetőséget. Sajnálom, hogy az olimpiai bajnok úszó döntéséről nem közvetlenül tájékoztatott. A keddi sajtótájékoztatót követően a szövetség saját bevételei terhére intézkedett a 22.7 millió Ft. átutalásáról, hogy ne legyen a MÚSZ-nak az állam felé tartozása.”

MÚSZ
 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Az eredmények tájékoztató jellegűek, az azokban előforduló hibákért nem vállalunk felelősséget.

Kapcsolódó anyagok