firefox
háttér - 2011. április 29. 18:04

Már a NOB-nál is más szabályok vonatkoznak az amerikaira

Nyomtatás E-mail

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) engedélyt adott Jessica Hardy amerikai úszónak arra, hogy – amennyiben kijut – szerepelhessen a 2012-es londoni olimpián, annak ellenére, hogy 2008-ban doppingvétség miatt egy évre eltiltották.

A 100 méteres mellúszás világcsúcstartójának szereplése eddig a NOB úgynevezett hat hónapos szabálya miatt volt kérdéses, mely szerint a doppingvétségért fél évre, vagy annál hosszabb időre eltiltott sportoló nem vehet részt a következő ötkarikás játékokon.

Hardy esete azonban különleges besorolás alá esik a NOB szerint. A 24 éves sportoló a 2008-as amerikai olimpiai válogatón akadt fenn egy vizsgálaton, s nem szerepelhetett Pekingben, azonban eredeti, kétéves eltiltásának fellebbezése során be tudta bizonyítani, hogy egy olyan táplálék-kiegészítővel került klenbuterol a szervezetébe, melynek tisztaságáról a gyártó írásos igazolást adott neki, s később derült csak ki, hogy tiltott anyagot is tartalmazott.

Hardy büntetését végül egy évre csökkentették, a hat hónapos szabály miatt azonban még így sem szerepelhetne Londonban, a NOB azonban megadta számára a különleges engedélyt, így amennyiben a jövő évi országos válogatón kivívja a szereplés jogát, a brit fővárosban is rajtkőre állhat.

Érdekesség - bár talán ide más szó illene - hogy Hardy az eltiltása utáni napon világcsúcsot úszott. Pedig az eltiltás alatt hivatalosan nem is edzhetett volna, ez persze megint nem zavarta a döntéshozókat...

MTI, Úszóvilág
 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Hozzászólás (1)
1
revizor
2011. április 29. 21:44
Mocskos csalók. De ezt tudtuk eddig is.
Az eredmények tájékoztató jellegűek, az azokban előforduló hibákért nem vállalunk felelősséget.