firefox
külföld - 2010. március 21. 08:57

Hosszú néhány centivel kapott ki

Nyomtatás E-mail

Ezúttal csupán tényleg néhány centi hiányzott Hosszú Katinkának, hogy végre NCAA-bajnoknak (kb. amerikai főiskolai bajnokság) mondhassa magát. A bajai lány 200 yard pillangón csupán egy tizeddel szorult Elanie Breeden mögé West Lafayette-ben.

Hosszú nagy ellenfele 200 yard pillangón az az Elanie Breeden volt, akivel mióta az Egyesült Államokban él többször összecsapott, váltakozó sikerrel. Nos, ezúttal Breeden kezdett erősebben, 150 méter után már egy másodperccel vezetett Hosszú előtt, aki ekkor kezdett hajrázni, s az utolsó 50 méteren kis híján be is érte az amerikait. Végül 13 századmásodperccel az amerikai érintette előbb a falat.

Az 1:52.52 perces eredmény egyébként egyéni csúcs Hosszútól, aki tavaly 1:53.45 perccel a harmadik helyen ért célba 200 pillén. Hosszú mostani időetredménye egyébként minden idők hetedik legjobbjává tette Pass Ferenc és Dave Salo tanítványát.

Hosszú Katinka - fot: www.usctroyans.com

Hosszúnak 2009-ben 400 vegyesen egy ezüstérmet akasztottak a nyakába - idén ebben a számban bronzérmet szerzett - azaz összességében megismételte tavalyi eredményét.

Hosszú Katinka 500 yard gyorson is rajthoz állt, ahol a B-döntőt megnyerve kilencedik lett. A verseny másik magyar résztvevője, Hajnal Erika 400 vegyesen nyolcadik lett.

Érdekesség, hogy Hosszú Katinka a FINA-magazin legújabb számában (hamarosan megrendelhető, részletek rövidesen) pont a pillangóúszást nevezte meg, mint olyan úszásnemet, amelyre a legnagyobb hatással voltak a szuperdresszek, s ebben a számban úgy jósolta, még néhány év kell, hogy elérje a szuperdresszes eredményeit. Ehhez képest a gyengébb ruhában máris előrébb tart, mint egy évvel ezelőtt, azaz minden okunk megvan a bizakodásra a nyári budapesti Eb-előtt.

komplett eredmények


Orlay Zoltán
 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Hozzászólás (4)
4
Porcupine1
2010. március 25. 11:44
TE BUTA KUTYA!!!!! ha nem tudsz értelmezni egy hozzászólást akkor inkább maradj csöndben!Én nem a fent nevezett úr ellen írtam hanem mellette!Illetve a jelenségről magáról. olvasd el figyelmesen!! Ne az idulataid vezéreljenek elsősorban hanem asz eszed ,feltéve ha van ?Persze miért ne lenne.Részemről az ugy lezárva!!
3
kutya
2010. március 24. 22:34
Ez egy cinikus hozzászólás volt, tökfej. Pass Ferit mindíg lenyomták, sose kapott semmit!
Érted!!??
2
Porcupine1
2010. március 24. 10:30
csak akkor tanítvány ha pézt kap érte?S akik nem kapnak pénzt azokkal mi van? nekik nics tanítványuk ezen alapon?
1
kutya
2010. március 21. 16:17
Pass Ferencnek nem tanítványa, Gerevich ösztöndíját lenullázták, ha jól tudom... :(