firefox
rijeka2008 - 2008. november 05. 21:44

Szélesebb alapokon

Nyomtatás E-mail

Jövő szombaton kezdődik Százhalombattán a rövid pályás országos bajnokság, most még gőzerővel edz a battai 25 méteres medencében a válogatott – Kiss László szövetségi kapitány vigyázó tekintetétől kísérve. Az operatív irányítás természetesen Turi György dolga, de a 67 éves, tapasztalt kapitánynak mindenkihez lehet, és van is egy-két jó szava. Amit ő nem tud erről a sportágról – s ami legalább annyira fontos: az életről -, azt nem is érdemes tudni.

Megannyi egészen kivételes úszó dolgozott a keze alatt az elmúlt évtizedekben. A jelenlegi válogatott hogyan aránylik tudásban, klasszisban az elmúlt tizenhét év magyar úszócsapataihoz?
- Lehet, hogy nincs Egerszegink vagy Darnyink, de mint csapat, a jelenlegi semmiben marad el az elmúlt másfél évtized válogatottjaitól. Sőt, mindenképpen szélesebb alapokon áll. Azelőtt gyakorlatilag csak a Komjádi uszodából és a Kőér utcából táplálkoztunk, manapság az említett műhelyeken kívül Bajáról, Pécsről, Ajkáról is érkeznek a válogatottba tehetségek. Hosszú Katinkát, Jakabos Zsuzsannát, Kis Gergőt mindenki ismeri, még ha előbbi most ki is ment tanulni az Egyesült Államokba, a Dél-Kaliforniai Egyetemre. Egy ország úszósportjáról mindig jó képet adnak a váltók. kétszáz méteres női gyorsváltó Pekingben hatodik lett, és komolyan gondoljuk, hogy egy ütőképest férfi vegyes váltót állítunk össze.

Ez egy háromolimpiás csapat. Londonra érik be igazán a társaság, lesz ideális úszókorban.

A magyar sportban mindenki négyéves olimpiai ciklusban gondolkodik. Ebből a szempontból mennyire biztató a jelenlegi válogatott keret összetétele?
- Abszolúte! Ez egy – úgymond – háromolimpiás csapat. Pekingben a férfi részleg átlagéletkora - a két "veteránnal" Kerékjártó Tamással és Bodor Richárddal - csupán 20,2 év volt, a nőié 18,3. Azaz Londonra érik be igazán a társaság, lesz ideális úszókorban. Most úgy látom, hogy a 2012-es olimpián is elindíthatunk egy, a pekingihez hasonló létszámú, harminctagú válogatottat, ennyien fogják megúszni a szükséges szinteket. De ne feledkezzünk meg a ciklus felezőpontján, 2010-ben esedékes margitszigeti Európa-bajnokságról sem. Ez is hallatlan motivációt jelent, például a már veterán versenyeken is elinduló Kerékjártó Tamás számára.

Adottak az anyagi feltételek a zavartalan felkészüléshez?
- Nézzen körül! (A kapitány körbe mutat a valóban pazar százhalombattai uszodában – a szerk.) Hát nem gyönyörű? És mindez egy tizenhétezres kisvárosban… De jöjjön velem, megmutatom az épülő bemelegítő medencét, amely november 14-re, a rövid pályás bajnokságra elkészül. Több mint húsz éve itt élek Százhalombattán, Vezér Mihály polgármester úrral kiváló a kapcsolatom. Itt, ahol most állunk, korábban sertéshizlalda üzemelt, ma a 25 méteres uszoda mellett van egy 50-es versenymedencével rendelkező másik létesítménye is ’Battának, alighanem egyedülálló a település az országban ebből a szempontból. Hogy mást ne mondjak: jórészt az én kezdeményezésemre kötelezővé tették az úszást az általános iskolákban!

Nem feltétlenül a százhalombattai körülményekre gondolok…
- Szerencsére megvan a fedezet arra, hogy az influenzás téli hónapokat melegégövi táborokban tölthessék a válogatott úszók. Az első makrociklus idején a dél-afrikai Durbanbe utazik az egyik részleg, a másik pedig Európa legcsodálatosabb magaslati edzőtáborába, a dél-spanyolországi Sierra Nevadába, Granada mellé.Utána pedig a „durbaniek” felmennek a Sierrába, utóbbiak pedig Dubaiba utaznak.

Miért éppen oda?
- Mert 2010-ben az arab emirségben rendezik a rövid pályás világbajnokságot, amelyen most már Magyarország is képviselteti magát.

Korábban hanyagoltuk a 25 méteres medencében rendezett viadalokat, most viszont kedvet kaptunk hozzá. Miért?
- Korábban, még Széchy Tamással azt a gyakorlatot követtük, egy évben egy fő versenyen indulunk, de haladni kell a korral. A FINA (világszövetség - a szerk.) végre logikus időbeosztással szervezi meg a versenyidőszakot. A decemberi rövid pályás Eb, a tavaszi rövid pályás vb és a nyári főverseny egy-egy makrociklus végére esik, így szakmai szempontból nyugodtan vállalható a részvétel ezeken az eseményeken..

Ilyen közel az olimpiához, van értelme erőltetni a decemberi rövid pályás Eb-n való indulást?
- Ahhoz, hogy jól szerepeljük a jövő évi római világbajnokságon folyamatos munka kell. Természetesen ezúttal elsősorban a ifjúsági Eb keret tagjainak, a feltörekvő fiataloknak kell helyt állniuk, de fontos, hogy együtt legyen, maradjon a csapat ezért akarjuk, hogy mindenki induljon el Rijekában.

Mi alapján lehet bekerülni a rijekai csapatba?
- Az olimpián az első tizenhat között végzettek, illetve az idei világranglistán az első tizenhatban lévők mellett az ifjúsági Európa-bajnokságon érmet szerzők alkotják majd a nagyjából tizenhét-tizennyolc fős keretet.

Korábban úgy nyilatkozott, hogy a pekingi olimpia után visszavonul, ehhez képest - megjegyzem, nagy örömmel - konstatáljuk, hogy továbbra is Ön áll a kapitányi hídon...
- Meggyőztek, és úgy döntöttem, hogy a budapesti Európa-bajnokságig, 2010-ig folytatom.

Aztán a a 2013-as budapesti világbajnokságig?
-
Na, arról már szó sem lehet...

Ch. Gáll András, Orlay Zoltán

 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez