firefox
rijeka2008 - 2008. november 21. 22:50

Marin sehol, eredmények Itáliából

Nyomtatás E-mail
Marin sehol, eredmények Itáliából
teszvesz
Luca Marin nem állt rajthoz a Viareggióban rendezett nemzetközi versenyen 400 méter vegyesen, ez könnyen lehet, hogy azt jelenti, az olasz a rijekai rövid pályás Eb-n sem rajtol. Francesca Segat nagy formában.

A verseny első napján kiderült, hogy Francesca Segat, aki még Boulsevicz Beával vívott emlékezetes összecsapásokat - váltakozó sikerrel -, nagyon komolyan veszi a rijekai rövid pályás Európa-bajnokságot, hiszen három héttel a verseny előtt óriási olasz csúcsot repesztetett (2:05.00 perc, régi: 2:05.91 perc) 200 méter pillangón, ezzel a Eb egyik favoritjává lépett elő. Az eredmény értékét növeli, hogy igazi vetélytárs nélkül tempózott, ugyanis a második helyezett amerikai Kim Vandenberg több, mint három másodperccel lemaradt mögötte.

Férfi 400 méter vegyesen nem (sem) állt rajthoz a vb-ezüstérmes, olimpiai ötödik Luca Marin (az egyetlen európai, aki ebben a számban legyőzte Cseh László, még 2006-ban Helsinkiben). Ez könnyen lehet, hogy azt jelenti, a szépfiú - aki Laure Manaudou korábbi, Federica Pellegrini jelenlegi párja - Rijekában sem áll rajthoz, így Kis Gergőnek eggyel kevesebb riválissal kell számolnia. Ugyanakkor az olimpiai negyedik Alessio Boggiato - ha nem is 400 vegyesen - rajthoz állt, meg is nyerte a 200 méter pillangót.

4. Gran Premio Italia, rövid pályás verseny
Viareggio, Olaszország, érdekes eredmények
2008.november 21-23.
 
férfiak nők
50 m gyors  50 m gyors 
1. Nick Brunelli (amerikai)
21.61
 1. Therese Alshammar (svéd)
24.91
100 m gyors  100 m gyors 
1.
  1.
 
2.
  2.
 
3.
  3.
 
200 m gyors   200 m gyors 
1. Christian Galenda (olasz)
1:45.73
 1. Federica Pellegrini (olasz)
1:55.19
2. Massimiliano Rosolino (olasz)
1:46.18
 2.
 
400 m gyors  400 m gyors 
1.
  1.
 
2.
  2.
 
3.
  3.
 
800 m gyors   800 m gyors 
1.
  1.  
2.
  2.  
3.
  3.  
1500 m gyors   1500 m gyors 
1.
  1.
 
2.
  2.
 
3.
  3.
 
50 m hát  50 m hát 
1.
  1.
 
2.
  2.
 
3.
  3.
 
100 m hát   100 m hát  
1. Randall Bal (amerikai)
50.63
 1. Sophie Edington (ausztrál)
59.96
200 m hát  200 m hát  
1.
  1.
 
2.
  2.
 
3.
  3.
 
50 m mell   50 m mell 
1.
  1.
 
2.
  2.
 
3.
  3.
 
100 m mell  100 m mell  
1. Cameron vd Burgh (dél-afrikai)
57.96
 1. Ombretta Plos (olasz)
1:06.91
2. Edoardo Giorgetti (olasz)
58.88
 2. Chiara Boggiato (olasz)
1:07.08
3. Vladiszlav Poljakov (kazah)
58.94
 3. Giulia Tarquini (olasz)
1:08.64
200 m mell   200 m mell 
1.
  1.
 
2.
  2.
 
3.
  3.
 
50 m pillangó  50 m pillangó 
1. Rudy Goldin (olasz)
23.80
 1. Theresa Alshammar (svéd)
25.93
100 m pillangó  100 m pillangó 
1.
  1.
 
2.
  2.
 
3.
  3.
 
200 m pillangó  200 m pillangó  
1. Alessio Boggiato (olasz)
1:57.31
 1. Francesca Segat (olasz)
2:05.00
100 m vegyes   100 m vegyes  
1. Christian Galenda (olasz)
54.29
 1. Sophie Edington (ausztrál)
1:02.13
200 m vegyes  200 m vegyes 
1.
  1.
 
2.
  2.
 
3.
  3.
 
400 m vegyes   400 m vegyes 
1. Mireia Belmonte (spanyol)
4:32.25
 1. Lukasz Wojt (lengyel)
4:16.28
     



 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez