firefox
rijeka2008 - 2008. november 27. 22:32

Kapásból az olimpiára

Nyomtatás E-mail
A BVSC 15 éves tehetsége, úgy tűnik egyre stabilabban gyökeret ereszt a válogatottban. Az olimpia után a rövid pályás Eb-csapatba is beválogatta Kiss László szövetségi kapitány a 400 és 800 méter gyorson korosztályos rekordokat és felnőtt bajnoki érmeket nyerő úszót. Bogi hosszú távra tervez, és senkitől nem ijed meg.

Budapest egyik legnagyobb úszószakosztálya, a BVSC utoljára a 2006-os Európa-bajnokságon delegált versenyzőt a felnőtt válogatottba. Akkor Boulsevicz Bea két negyedik hellyel örvendeztette meg a zuglóiakat - a 2005-ös rövid pályás Európa-bajnoki címe után. Röviddel később edzője, Selmeci Attila és a klub útjai szétváltak, és Bea mesterével együtt távozott a Szőnyi útról.

Két esztendő telt el, és a Selmeci helyét átvevő Nagy Péter - korábbi magyar bajnok sprinter - első versenyzője, a 15 éves Kapás Boglárka máris ott toporog a válogatott küszöbén. Mit a küszöbén? Már jócskán bent jár az előszobában. Tavasszal egy párizsi utánpótlás versenyen úszta meg az olimpiai B szintet, ám azzal még csak ötödik volt a honi rangsorban 400 méteres gyorsúszásban. Aztán a visszavonulásoknak és visszalépéseknek köszönhetően a magyar bajnokság után kiderült: utazhat a pekingi olimpiára.  "Fokozatosan kezdtünk bizakodni az olimpiai utazásban, így mire biztossá vált, már számítottam rá" - eleveníti fel a Bogi az emléket. "Attól a perctől kezdve csak az olimpia járt a fejemben, talán ezért sem sikerült igazán az ifjúsági Európa-bajnokság."

Majdnem egyedül maradt

Valóban, négyszáz méteren 11. lett, 1500-on 8., 800-on 7. Ha ehhez hozzátesszük, hogy mindkét hosszú számban ugyanannyi volt a 400-as részideje, mint 400-on, akkor nyilvánvaló, hogy ennél bőven lehetett volna jobb is. "Taktikailag még van hová fejlődnie, ugyanakkor kicsit előre fel is adta az ifi Európa-bajnokságot" - ismeri el edzője, Nagy Péter. Így utazott Pekingbe, ahol az átállásra is kevés ideje maradt, ráadásul alig ismerte még a csapattársait. Nagy Rékával lakott egy szobában, de a vele egyidős Dobár Évával is összebarátkozott. Mégis borzasztóan egyedül érezte magát a 400 gyors első előfutama előtt, de mielőtt bárki valamilyen lelki problémára gondolna, gyorsan szögezzük le: tényleg egyedül volt. "Hármunkat soroltak az első futamba, de sokáig egyedül ücsörögtem a várószobában és nagyon izgultam, hogy legalább az egyikük jöjjön, nehogy egyedül kelljen úsznom."
Végül jött. Bogi örömét azonban az sem vehette el, hogy élete első olimpiáján csupán a Seychelle-szigeteki Austrin Shrone-nal úszhatott együtt (a thaiföldi Natthanan Junkrajang nagy meglepetésre visszalépett), így is lefaragott három másodpercet az egyéni csúcsából (4:16:22 p), s végül a 29. lett a 41 indulóból.



"Nem ijed meg senkitől. Legyen mellette akárki, úgy áll oda, hogy megpróbálja legyőzni"


"Fokozatosan akarunk haladni, az a cél, hogy mindig javítson az idején. Egyelőre a korosztályának megfelelő edzésmennyiséget végezzük, azaz még van tartalék az elkövetkező évekre. Az idén először végre válogatott edzőtáborba is utaztunk, ami nagyon fontos" - foglalja össze Nagy, aki már hat éve edzi a debreceni születésű, az édesanyja révén erdélyi származású tehetséget.



Néhány héttel ezelőtt a százhalombattai országos bajnokságon aztán a felnőttek között is megmutatta magát. Nyolcszázon már az elején elment Verrasztó Evelynnel, féltávnál elsőként fordult, és a célba érkezésnél is alig két másodperccel maradt el a bajnok mögött. "Nagyon jó versenyző alkat, nem ijed meg senkitől. Legyen mellette akárki, úgy áll oda, hogy megpróbálja legyőzni" - teszi hozzá a mester. Reméljük, majd Rebecca Adlington, vagy Kate Ziegler ellen is így áll oda - talán már - a londoni olimpián. "Én még a londonit követő olimpián is szeretnék úszni. Az a célom, hogy egyszer egy jó helyezést szerezzek az olimpián." - Azaz egy snassz döntőbe jutással nem is éri be Bogi, akit nem mellesleg a MOL tehetség támogató programja is felkarolt. Jelenleg még gimnazista, elsős, ugyanis tavaly a nulladik évet teljesítette a két tannyelvű iskolában, de lehet, hogy ez nem sokáig lesz így: "Most, hogy »úgymond« jól megy az úszás, elgondolkozunk rajta, hogy esetleg magántanuló legyek. A tanulás és az úszás elveszi egymástól az időt és az energiát, de egyelőre még megy a kettő együtt" - mondja, miközben igazi céltudatosság sugárzik a szemeiből. Az ember beszélgetés közben hajlamos elfelejteni, hogy egy 15 éves lánnyal beszél. Bár, amikor szóba kerül példaképe, Egerszegi Krisztina, akkor a tinilányok végtelen rajongásával kezdi mesélni, hogy az édesanyjától kapott Egerszegi-portréfilmet rojtosra járatta a videóban, egészen addig, amíg el nem romlott a masina.

S, hogy milyen a tervekkel utazik Rijekába? "Időben gondolkodom, szeretnék a legjobbamhoz közel úszni. Azaz annál még jobbat" - javítja ki magát széles mosoly kíséretében.

Orlay Zoltán

Számai az Eb-n
400 m gyors
800 m gyors
 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez