firefox
rijeka2008 - 2008. december 06. 16:00

400 rövid, 200 hosszú

Nyomtatás E-mail
Az Európa-bajnokság magyarjai 8/21. rész: Mutina Ágnes (Jövő SC-Veolia)

A cím némi magyarázatra szorul. Természetesen nem horgolásról van szó. Csupán arra utal, hogy - furcsa módon - a Jövő SC-Veolia szőke gyorsúszó klasszisa rövid pályán a 400 métert, nagy medencében pedig a 200 métert kedveli jobban. Így Rijekában ismét a hosszabbik távra lesz érdemes figyelnünk.


Mutina Ágnes Ózdon ismerkedett meg az úszással 4-5 éves korában. Tizenkettő volt, amikor Egerbe igazolt, hogy Krajnyák György irányítása mellett folytassa az akkor már ígéretesnek látszó pályafutását. Az első komoly siker 2004-ben érte, amikor a 4x200 méteres női gyorsváltóval nyert az ifjúsági Európa-bajnokságon. Érdemes felidézni az akkori összeállítást: Mutina, Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna. Az idén már a nemzetközi mezőnyben is letette a névjegyét ez a négyes - igaz, hol Tompa Orsi, hol Dara Eszter kerül be valamelyikük helyére. Az olimpián - akkor épp Dara Eszter tempózott Hosszú Katinka helyett - is ez a szám jelentette a legnagyobb sikert a káprázatosan szőke és feltűnően csinos úszónak, hiszen a hatodik helyre vezette a magyar négyest.

Mutina Ágnes

És lehetett volna még szebb a pekingi szereplés, ugyanis egyéniben 200 méter gyorson az előfutamban az ötödik idővel jutott tovább (1.57.25). Aztán az elődöntő nem sikerült (1:58.15 - 11. hely, kiesés). Pedig az előfutamos idejével a döntőben hatodik lehetett volna, 15 századmásodpercen múlt az olimpiai döntő. "Nem volt szerencsém. Előtte egész évben pártfogolt Fortuna, a tavaszi Eb-n például úgy lettem bronzérmes 200 méteren, hogy Federica Pellegrinit kizárták."

A nagy áttörést még a 2007-es év hozta meg, amikor - immár Fehérvári Balázs kezei alatt - három másodpercet javított az egyéni csúcsán 200 méter gyorson, és országos csúcstartóvá lépett elő.

Rijekában azonban nem elsősorban a 200 méteren kell majd figyelnünk Ágira. "Rövid pályán mindig jobban megy a négyszáz méter, míg az ötven méteres medencében a kétszáz méteren vagyok jó, de ne kérdezd, hogy ez miért van, én magam sem értem." Jellemző adat, hogy 200 méteren jobb a nagy medencés egyéni csúcsa, mint a rövid pályás... Azért talán joggal bízhatunk benne, hogy Rijekában ez megváltozik...

Mindenesetre egyelőre a 400 méterhez fűz nagyobb reményeket. "Nyerni azért valószínűleg nem fogok, hiszen a francia Coralie Balmy, akit tavaly Debrecenben még megvertem, a berlini Világkupán 3:56 perccel kezdődő időt úszott, annyit én biztos nem tudok még." Balmy mintegy nyolc másodpercet javított kevesebb, mint egy év alatt az egyéni csúcsából, tavaly Ági 4:02.35 perccel a harmadik lett Laure Manaudou és Federica Pellegrini mögött. Nagy talány, hogy ők ketten hogyan szerepelnek majd az Adria partján, hiszen Pellegini az olasz bajnokságon rosszul lett úszás közben, míg Manaudou már elég régen "rosszul van"...

Ági elsődleges célja Risztov Éva országos csúcsának megdöntése (4:01.95 p), amely már nagyon közel van, s talán nincs túl messze a 4 perces álomhatár áttörése sem. Ez eddig Manaudou és Balmy kivételével eddig csupán Pellegrininek sikerült.

Orlay Zoltán
 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Kapcsolódó anyagok