firefox
rijeka2008 - 2008. december 09. 20:59

Világklasszisaink mellékszerepben

Nyomtatás E-mail
Az Európa-bajnokság magyarjai 18-19/21. rész: Cseh László (Kőbánya SC) és Gyurta Dániel (Jövő SC-Veolia)

Előre szeretnénk bocsátani, hogy egyáltalán nem becsüljük le a 4x50 méteres férfi vegyes váltónkat. Sőt! Nagyon boldogok vagyunk, hogy végre összeáll. Ám be kell látni, hiú ábránd lenne "nagy eredményt" várni a kvartettől, annak ellenére, hogy két világklasszisunk is tagja a négyesnek. Ők ezúttal csak mellékszerepet játszanak a kontinensviadalon.

Egyszer ennek is kellett jönnie. A magyar válogatott úgy utazik el az éppen soros Európa-bajnokságra, hogy a legnagyobb adukat a talonban hagyja. Sem Cseh László, sem Gyurta Dániel nem állnak rajthoz legjobb számaikban. Laci az olimpia után hosszabb pihenőt kapott, míg Dani is lassabban rázódik bele a munkába a pekingi szereplés után. Mindkettejük szeme előtt Róma lebeg, a jövő nyári világbajnokság. Kimondva, kimondatlanul világbajnokok szeretnének lenni az örök városban. Laci már tudja, milyen érzés. Montrealban ott állt a dobogó tetején. Daninak kőkeményen kell dolgoznia a dicsőségért, persze a gyilkos felkészülést Laci sem ússza meg, Turi Györgyöt ismerve biztosak lehetünk benne, hogy januártól nincsen pardon a Kőér utcában.



Nem is vesztegetjük a szót kettejük bemutatására, hiszen az utóbbi hetekben sokat foglalkoztunk Cseh Lászlóval is (itt, itt, itt és itt) és Gyurta Dániellel is (itt, itt, itt és itt), másrészt, élve a közhellyel, őket nem kell bemutatni. Talán csak annyit jegyezzünk meg félhangosan, hogy Gyurta az olimpia óta háromszor úszott döntőt - az ob-n 50 méter mellen, Zágrábban 50 és 100 méteren -, és háromszor döntött országos csúcsot.



Egyikük sem tervezte a rijekai utazást, aztán a rábeszélés hatott, és mindketten vállalták, hogy a csapatért, a csapattal elutaznak a kontinensviadalra, s erősítik a 4x50-es vegyes váltót. Gyurta természetesen friss országos csúcstartóként mellen, míg Cseh háton (egyébként pillangón is ő a legjobb magyar).

S, hogy hová érthet oda a kvartettünk? Hiába a nagy nevek, be kell látnunk, hogy rövid pályán nem állunk túl rózsásan. Várhatóan a Cseh, Kovács Norbert, Gyurta, Takács Krisztián összeállításban versenyeznek majd a mieink. Az alábbi táblázatban összegyűjtöttük a négy versenyző egyéni legjobbját, majd a végeredményből levontunk (a repülő rajtok miatt) 1.6 másodpercet.

Cseh hát 24.88
Kovács pillangó 24.47
Gyurta mell 27.59
Takács gyors 21.97
kb.:
1:37.00

Ezzel az eredménnyel tavaly az előkelő nyolcadik helyet lehetett volna megszerezni a debreceni Eb-n... Az biztos, hogy lesz, aki a mieink közül javít a legjobbján, ám az ellenfelek is fejlődnek.

A legoptimistább jóslat, amit vállalunk: majd meglátjuk...

Orlay Zoltán
 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Kapcsolódó anyagok