| rijeka2008 - 2008. december 09. 23:43 |
Kis nagy versenye lehet |
|
|
|
Az Európa-bajnokság magyarjai 20/21. rész: Kis Gergő (RÁJA '94 ÚK Ajka) A magyar csapat legszebb reményeit egyértelműen a nyurga ajkai fiatalember testsíti meg. Kis Gergő Pekingben végérvényesen a világ egyik legjobb vegyes úszójává nőtte ki magát, s most, Cseh László távollétében az aranyért csatázhat mumusával, az olasz Luca Marinnal 400 méter vegyesen. Próbálják meg egyszer Kis Gergőt, vagy edzőjét, Farkas Andrást az éppen előttük álló világversenyről, pontosabban Gergő esélyeiről faggatni. Megoldhatatlan feladat. Csűrheti-csavarhatja az ember a szót, általában a "majd meglátjuk", illetve a "versenyzünk majd egy jót" jellegű válaszokra lyukadunk ki. Közben az edző azért általában jókedvű, és sejtelmesen mosolyog. Ezek után eljön az éppen aktuális világverseny, ahol Gergő olyanokat úszik, hogy az ember csak keresi a szavakat. Legalábbis az elmúlt másfél évben ez így zajlott. Korábban nem mindig, Gergőnek nagy gödörből kellett felkapaszkodnia. A história 2005 táján indult, a nyári budapesti ifi Eb-n 400 méter vegyesen kikapott Verrasztó Dávidtól, de igazából nem volt miért keseregni, mert a két "elsőéves" bomba jó, 4:17 perces időeredményt ért el. Év végén, a trieszti rövid pályás Eb-n Gergő a felnőttek közt is helyt állt, a hatodik szerezte meg 1500 méter gyorson. A következő nyár a budapesti Eb jegyében telt, ráhangolódásképpen nyert úz ifi Eb-n, ráadásul megdöntötte a versenycsúcsot is - amit egy bizonyos Cseh László tartott. Budapesten aztán az éremért úszhatott - volna. Csakhogy az előfutamból szabálytalan fordulója miatt kizárták, és - talán akkor... - valami megtört. Az év végi rövid pályás Eb-n nem volt nagy formában, talán az akkor "tesztelt" központosított edzőtáborozás miatt. A gödör ekkor mélyült el igazán. Farkas nagyon borúlátóan beszélt a jövőről, a 2007 tavaszi melbourne-i világbajnokságtól vissza is lépett a nyurga ajkai, és ott lebegett a levegőben, hogy elkallódik az egyik legszebb jövő előtt álló hazai úszó. De Gergő nem hagyta magát. Nekiesett újból a felkészülés gyötrelmeinek, és a nyári országos bajnokságon hét másodpercet nyesett le az országos csúcsából 1500 méter gyorson - aki látta, érezte, sosem felejti el a Komjádi uszoda közönségét, ahogy perceken keresztül állva, vastapssal köszöntötte a nagy visszatérést. Hátborzongató érzés volt. Centikkel Marin mögöttEgy hétre rá a Paris Openen újabb nagy csata következett közte és Verrasztó Dávid között - Luca Marinnal kiegészítve. Mint később kiderült, a futam a pekingi indulásról döntött 400 méter vegyesen. Mindkét ifjú titán másodperceket "dobott le" a legjobbjából (4:14-gyel kezdődő időt úsztak), és ha 5 méterrel tovább tart a verseny, Kis Gergő Marint is "elkapja".A lendület kitartott a debreceni rövid pályás Eb-ig, ahol Gergő ismét 1500 méter gyorson villantott, minden idők harmadik legjobb európai eredményével (14.29.58 perc) a lengyel Sawrymovicz mögött ezüstérmet nyert, s ezt megfejelte még egy bronzzal 400 méteren,. Vegyesen is csupán 4 századdal maradt le a dobogóról az azóta doppingvétségen ért görög Drimonakosz mögött. Ekkor már kétség sem férhetett ahhoz, hogy Gergő visszatért, s az idei eindhoveni nagy medencés Eb-n megszerezte élete első felnőtt aranyérmét. Ezúttal a 800 méter gyors hozta meg a sikert, ráadásul igen emlékezetes versenyben. Szokása szerint "utazott" a mezőnnyel a 4-5. helyen, a román Coman végig vezetett, majd Gergő három hosszal a vége előtt elkezdett hajrázni. De micsoda hajrá volt az! A televízión keresztül úgy tűnt, mintha a riválisokra uszályt kötöttek volna, Gergő szinte keresztülgázolt a mezőnyön, és bezsebelte az aranyérmet. Itt a 400 vegyes nem sikerült túl jól, csupán hetedik lett, Pekingben az olimpián megfordult a helyzet, vegyesen vágta ki a rezet, s az 1500 nem sikerült túl jól. Gergő az előfutamban minden idők ötödik legjobb eredményével jutott tovább (Phelps, Cseh, Lochte és Marin tudott csak jobbat az ajkainál), jobb idővel, mint amit Darnyi Tamás valaha is úszott - titkon ez volt a célja Kisnek. A döntőben - ugyan az utolsó 100 métert még Phelpsnél is gyorsabban repesztette végig - egy helyet hátra csúszva hatodikként zárt. Hat hetet pihent az olimpia után. Aztán kopogtatott Farkas Andrásnál, hogy ő bizony már edzene, mert Rijekában is ott szeretne pózolni a vakuk kereszttüzében valamilyen színesfémmel a nyakában. Volt szerencsém találkozni vele az októberi százhalombattai edzőtáborban. És nagyon nyugodtan távoztam az új uszodából. Gergő - soha el nem maradó jellegzetes sárga úszószemüvegében - már mindenki előtt a vízben tempózott. Egy-egy pihenő közben azért elengedett néhány csipkelődő megjegyzést, elsősorban szobatársa, Bodor Ricsi felé, aztán - ahogy hagyta maga mögött a kilométereket - elmaradtak a kiszólások, csak a "munkára" koncentrált. Utolsónak jött ki a medencéből, láthatóan hulla fáradtan - de elégedetten. A battai ob-ra nem készült rá, nem tartott előtte pihenőt, így is simán zsebelt be öt aranyérmet. 400 méter vegyesen (rövid pályán) három európainak van az övénél jobb eredménye. Közülük egy (Drimonakosz) eltiltását tölti, egy, sajnos, nem áll rajthoz a számban (Cseh), egy viszont ott lesz a medencében. Ő Luca Marin, a magyarok mumusa, hiszen Gergő még sohasem győzte le az olaszt, aki az egyetlen, aki ezen a távon (2002 óta) Európában megverte Cseh Lászlót (2006 Helsinki). Az előzetes esélyekről Farkas András megint igen szűkszavúan beszélt. De közben mosolygott. Én nem aggódom. Orlay Zoltán |