| róma2009 - 2009. május 21. 10:37 |
Az olaszok kitartanak a Jaked01 mellett |
|
|
A május 26-án Pescaraban sorra kerülő olasz bajnokságon lehet használni a nem jóváhagyott Jaked01-es dresszt. A Jaked tavaly vált a talján szövetség hivatalos szállítójává, s sokáig úgy tűnt az olaszok jó lóra tettek, hiszen a dresszben remek eredményeket lehetett elérni. A FINA azonban úgy döntött, hogy a teljesítményt javító Jaked01 nem szabályos (miközben a teljesítményt javító Speedo LZR az), így az olaszok újból technológiai hátrányba kerültek. Sőt, abba a faramuci helyzetbe, hogy míg eddig a "technológiai dopping" ellen ágáltak, addig most a a saját technológiai doppingjuk betiltása miatt tiltakozhatnak. Talán nem is ok nélkül. Egy biztos, noha a Jakedet (amelyre nyilván Euró százezreket költöttek Olaszországban és a világon) betiltották (hatalmas veszteséget okozva a gyártóknak és az úszóknak, azoknak az úszóknak, akiknek az érdekét ugyebár ők hivatottak képviselni...), ha mindenki ebben áll rajthoz Pescaraban, akkor a végeredmény még mindig jobban közelít a valósághoz, mintha mindenki más dresszben úszna. A FINA által hozott döntés, amely szerint a teljesítményt fokozó dresszek közül van, ami megengedett, van ami nem - egyelőre úgy fest - csak tovább korbácsolja az indulatokat az úszóvilágban. Talán néhányan ismerik Hofi Géza klasszikus viccét, amely szerint a félmegoldás csak a suszternak jó... O. Z. |
-rendezhetünk egy külön versenyt :P:D:D:D
dressz nélküliek-szegényebbek- és dresszesek-gazdagabbak-. xD Derossz hogy egyáltalán ilyen az eszembe jut...