| róma2009 - 2009. július 25. 18:17 |
Cseh László jobban van! |
|
|
|
Az egész magyar tábort - Rómában -, és idehaza az egész közvéleményt Cseh László egészségi állapota foglalkoztatja. Szombat délutánra sokat javult világbajnokunk állapota. Viccelődött, fotózkodott, hiányolja a Phelps elleni összecsapást. Széles óvatos. Ez jó jel. Rómából jelentjük. ![]() Szombaton délután a Róma villanegyedében épült Hotel Jolly Villa Carpegnában sziesztázott a magyar úszócsapat. Cseh a szobájában aludt, odalent edzője, Turi György ráncolta a homlokát. "Még mindig fáj Laci hasa, s bár ma délelőtt edzett, s nem is rosszul, nem vagyok nyugodt. Nem tudhatom, mit hoz a holnap" - mondta a mesteredző. Kiss László szövetségi kapitány sem volt sokkal jobb hangulatban.
- Ki döntötte el, hogy Laci kihagyja a 200 m pillangót? - Ő úszni akart, de mi Turi Györggyel úgy döntöttünk, hogy nem úszhat. Legalább a két másik számot, a 200 és a 400 vegyest "meg akartuk menteni". De most már semmi sem biztos, még mindig fájlalja a hasát. - Hogyan élik meg Laci betegeskedését? - Mindannyiunkat sokkolt, Lacit is, szomorú látványt nyújtott a római repülőtéren, amikor vártuk a mentőt. Úgy reszketett, mint a nyárfalevél. - Milyen hatással lehet mindez a csapat teljesítményére? - Úgy érzem, hogy az utóbbi nyolc év legerősebb csapatával utaztunk ki Rómába, bárkiről gondoltam volna, csak nem Cseh Laciról, hogy ilyesmi megtörténhet vele. Nem tudom, mi lesz. - Mit vár az első naptól, a vasárnaptól? - Mindkét lányt döntőbe várom 200 m vegyesen, Kis Gergőt döntőbe 400 m gyorson, a női 4x100-as gyorsváltótól - Dara Eszter, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Hosszú Katinka összetételben és sorrendben - pedig hatalmas országos csúcsot remélek. Igaz, csak 210 centi a vízmélység az 1960-as római olimpiára épült medencében, ellentétben a pekingi "Vízes Kocka" 3 méteres vízmélységével, azaz kisebb a felhajtóerő. Óriási a konkurencia, erősebb lesz a mezőny, mint az olimpián volt. Hihetetlen, de manapság 130-140 országnak van olyan úszója, aki bármikor bekerülhet legalább a középdöntőbe. Világversenyen először indul tíz úszó egy-egy előfutamban, annyi a résztvevő. Gyurta Dániel - szegény Cseh-vel ellentétben - remek erőben és hangulatban várja a vasárnapi rajtot. "Szerencsére nincs semmi bajom, olyan egészséges vagyok, mint a makk" - mondta Athén ezüstérmese a 200 méteres mellúszásban. "Eddig minden a lehető legjobban alakult." Széles Sándor, Gyurta edzője visszafogott: "Nem akarok semmit sem mondani, mert ilyenkor, verseny előtt nem lehet okos az edző. Utána meg minek okoskodjak? A győzelmet nem kell, a vereséget nem lehet megmagyarázni." Aztán eljött az este hat óra, a délutáni edzés ideje. Dr. Kausz István csapatorvos már jó hírrel szolgált. "Most beszéltem Lacival, nagyot aludt délután, s már semmije sem fáj, jó a hangulata, s most már én is bizakodó vagyok. Ha minden jól megy, talán nem fogja befolyásolni a teljesítményét ez a lidércnyomásos két és fél nap." És már jött is Laci, mosolyogva, tréfálkozva. "Sokkal jobban érzem magam, mint délután, az alvás használt, remélem, hogy a kétszáz és a négyszáz vegyes, valamint a négyszer kétszázas gyorsváltó is jól fog menni. Szerdán lesz az első versenyem, a kétszáz vegyes előfutama, addig teljesen rendbe jövök." - mondta. - Nem sajnálja, hogy a kétszáz pillangó kihagyásával nem lesz alkalma összecsapni Michael Phelpsszel? - De igen, egy kicsit sajnálom, de majd talán máskor. Eleve is kicsit sűrűnek ítéltem meg a programomat, talán nem is baj, hogy kimarad a pillangó. Hogy Cseh mekkora csillaga a világ úszósportjának, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Foro Italicóhoz megérkezve alig tudott bemenni az uszodába, mert minden járókelő fényképezkedni akart vele... Ch. Gáll András (Róma) |
akko lett volna ekkora szája mikor lemondta a 200 pillét.
én most a gyermeken úsztam 2előfutamot és 1döntőt + váltót az első 2 napon...utolsó nap nem jutottam be szerencsére:D jameg váltó is volt még
amúgy télleg vicc kategória:D