firefox
róma2009 - 2009. augusztus 01. 09:01

Gyurta Dániel világbajnok!

Nyomtatás E-mail
Aranyéremért utazott Rómába, az előfutamban az ausztrálok által úszott szédületes idők azonban egy kicsit elbizonytalanították. A 200 mell döntőjében csak egyetlen pillanatig vezetett, de az elég volt, hogy nyerjen. Gyurta Dániel 2:07.64-es  Európa csúccsal lett a római világbajnokság első magyar aranyérmese.

Csütörtökön a középfutamban csak a negyedik legjobb időt úszta, amikor beszéltünk vele a célba érkezés után, kicsit hitehagyottnak tűnt. "Christian Sprenger 2:07.31-es világcsúcsa, ha nem is sokkoló, de elgondolkodtató. Nem tudom, hogy képes leszek-e ennyit úszni, de nem is biztos, hogy kell. A döntő teljesen új verseny lesz" - mondta Gyurta, és igaza lett.

Széles Sándor és Gyurta Dániel - fotó: Ch. Gáll András

A magyar versenyző a pénteki döntőben a hatos pályán, mellette a tavaly még hererákkal műtött amerikai Eric Shanteau az ötösön, a csütörtök óta világcsúcstartó ausztrál Christian Sprenger a négyesen, honfitársa, Brenton Rickard a hármason.

Gyurta ötvennél hetedik, száznál nyolcadik, ekkor sok magyar újságíró a kezébe temeti arcát. Pedig nincs rá okuk, mert az 1:02.14-es kezdés Gyurta karrierjének legjobb első száza ezen a távon.

Shanteau utcahosszal vezet, Gyurta még százötvennél is csak hatodik, de már ötödik sebességbe kapcsolt, déja vu érzése van az embernek, a kilenc évvel ezelőtti sydneyi olimpia 200 mell női döntőjében Kovács Ágnes versenyzett hasonló forgatókönyv szerint.

175-nél már Gyurta a második, más dimenzióba kerül, mint a többiek, ők mintha egy helyben állnának, a húszéves olimpiai ezüstérmes meg méterről méterre dolgozza le hátrányát. Még a célban is Shanteau feje van előrébb, de nem az számít, hanem a kéz, és mivel az amerikai 2,5 méteren át csúszik, Gyurta meg szemfülesen rádupláz egy negyedtempót, egy századdal Shanteau előtt állítja meg az órát.

Az idő 2:07.64 perc, hatalmas Európa-csúcs. Gyurta világbajnok, 2005, Montreal (Cseh László négyszáz vegyesen) után az első magyar vb-aranyérmes!

A dobogón állva szélesen mosolyog, nála csak Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a FINA végrehajtó bizottságának újdonsült tagja a örül jobban, amikor nyakába akasztja az aranyérmet. "Életem legboldogabb napja ez" - rebegi a máskor mindig cinikus Gyárfás.

Gyurta úgy nyilatkozik, mint egy rutinos bajnok, pedig eddig még "csak" rövid pályás Eb-ről rendelkezik aranyéremmel. "A világbajnokság előtt az volt a célom, hogy a japán Gyurta Dániel világbajnok - fotó: www.eurosport.yahoo.comKitadzsima Koszuke távollétében aranyérmes legyek, de az előfutamban az ausztrálok által úszott szédületes idők egy picit elbizonytalanítottak. Az utolsó métereken semmit sem láttam, csak igyekeztem minél jobb ritmusban célba érkezni. Ennél jobban nem is lehetett volna. Tegnap elrontottam az utolsó ötven métert, dühös is voltam emiatt, ezért most maximálisan figyeltem. Nem érdekel, hogy egy századdal vagy egy másodperccel győztem, csak az a lényeg, hogy győztem. Az nevet, aki utoljára nevet..."

"A felkészülésem sokkal jobban sikerült, mint tavaly az olimpia előtt, mindent át tudtunk venni Sanyi bával (Széles Sándor, Gyurta edzője - a szerk.). A döntő előtt semmire sem gondoltam, igyekeztem kitisztítani az agyamat, mindig ez a módszerem, s rendszerint be szokott jönni. Csak arra összpontosítottam, hogy mit kell tennem a vízben, fejben újra meg újra leúsztam a világbajnoki döntőt. A mesterem azt mondta, Csak Shanteau-ra figyeljek, így is tettem. Csak egyetlen pillanatig vezettem, de az elég volt" - mondta Gyurta, majd boldogan fényképezkedett edzőjével.
Gyurta Dániel világbajnok - fotó: www.eurosport.yahoo.com
"Korábban sokan megpróbálták szétszakítani a kettősünket, de nem sikerült, mert Dani kitartott mellettem, aki tizenegyedik éve vagyok az edzője" - mondta könnyes szemmel Széles Sándor.

"Most végre bebizonyosodott, hogy érdemes volt. A versenyzői hűség meghozta gyümölcsét. Engem nem zavart, hogy sokan aranyérmet vártak tőle, de őt sem idegesítette, mert az athéni olimpia óta lényegében ez az elvárás. Dani csodálatos versenyző típus, ha jol sikerül a felkészülése, akkor mindig kihozza magából a maximumot. Nem idegesített, hogy száznál még az utolsó helyen úszott, nem ma kezdtem ezt a szakmát, szerintem a többiek egy kicsit elsiették az első százat. Dani - bár utolsó volt féltávnál - élete legjobb első százát teljesítette kétszáz közben, így hát nem féltettem őt, csak abban nem voltam biztos, hogy elég lesz-e a száz méter a hátrány ledolgozásához. Az utolsó tempónál roppant rutinosan és ügyesen ráduplázott, és ezzel nyerte meg a világbajnokságot."

Takácsot üldözi a sors

Bár számunkra Gyurta aranya volt a világszám, de a többi pénteki döntő alatt sem unatkoztak a nézők a Foro Italicóban.

Britta Steffen szédítő karrierje igazából a 2006-os margitszigeti Eb-n kapcsolt sebességbe, a szőke német lány világcsúccsal nyerte a száz gyorsot a Széchy Tamás-uszodában, és ugyanezt tette Rómában is. Tovább faragva az első napon a német gyorsváltó első női tagjaként elért 52.22-es rekorjából, majdnem 51-gyel kezdődőre varázsolta az eddigi legjobb eredményt.

Verrasztó Evelyn már a rajtfejessel behozhatatlan hátrányba került, nem is tudott előrébb törni a nyolcadik helynél, 53,92-es ideje elmarad saját országos csúcsától.

"Nagy eredménynek tartom, hogy bejutottam a klasszikus szám döntőjébe, száz gyorson ez még világbajnokságon egyetlen magyar nőnek sem sikerült. Összességében elégedett vagyok a római teljesítményemmel, három egyéni számban is döntős voltam, egyedül a kétszáz vegyest sajnálom, ott éremre számítottam. Elfáradtam a világbajnokság végére, ez tagadhatatlan, de hát minden nap úsztam valamilyen számban..." - mondta a Jövő SC versenyzője.
 
Aaron Peirsol helyreállította renoméját, miután rettenetesen elrontotta a száz hát középfutamát, és kilencedikként lemaradt a döntőről. (1994-ben a németek ezt néhány ezer euróval orvosolták, amikor Franziska van Almsick is csak kilencedik lett, de honfitársnője, Dagmar Hase "önzetlenül" visszalépett a döntőtől. Utána Almsick világcsúccsal nyerte a 200 gyorsot...) Peirsol most a kétszáz hát döntőjében repesztett új világrekordot.

Ötven női pillangón a két elődöntőben két harmincon túli úszó, Magdalena Veldhuis és Therese Alshammar egymás kezéből kapkodta ki a világcsúcsot, utóbbi ideje 25,07 mp.

Ötven férfi gyorson Takács Krisztián és a trinidadi George III Bovell egyszerre csapott célba a nyolcadik helyen 21,65-tel, a magyar versenyzőtől ez országos csúcs.

"Már megint szétúszás, elegem van belőle... Debrecenben, a rövid pályás Eb-n is szétúszásban lettem kilencedik, s maradtam le a döntőről, a pekingi olimpián simán lettem kilencedik, két hete, a belgrádi Universiadén elszakadt a csodadresszem, emiatt zártak ki. A sors üldözöttje vagyok..." - mondta a Dunaferr SE klasszisa, pedig nem is tudta még, hogy mi következik.

Tudniillik a nap befejezésekén rendezett szétúszásban hiába ért el újabb, 21.42-es eszméletlen magyar csúcsot, Boswvell még jobban megtáltosodott, és 21.20-as világbajnoki rekorddal taszította kétségbeesésbe honfitársunkat. Takács a 21.42-vel hatodik helyen juthatott volna döntőbe, ha két órával korábban ússza...

A 200 m női mell tele volt magyar vonatkozásokkal. Az olimpiai bajnok Rebecca Soni magyar szülők gyermeke, s jól beszél magyarul, a friss világcsúcstartó kanadai Annamay Pierse pedig Nagy József - az olimpiai bajnok Mike Barrowman egykori mestere - tanítványa. Sokáig Soni tűnt győztesnek, de Pierse szédületes hajrával lenyomta az USC hallgatóját, aki Hosszú Katinkával és Povázsai Zoltánnal jár egy iskolába. Igen ám, de senki sem figyelt a kettes pályán surranó szerb Nadja Higlre, aki becsusszant a célba, és aranyérmes lett! Pierse-t 22, a bronzérmes osztrák Mirna Jukicot 35 századmásodperccel előzte meg, Soni még a dobogóról is leszorult.

"Józsi csodálatos edző, mindent neki köszönhetek. Az aranyéremről azért maradtam le, mert egyszerűen nem láttam, nem figyeltem a szerb lányt, csakis Sonira koncentráltam" - mondta a 26 éves Pierse.

A 4x200 méteres gyorsváltóban megszületett a versenyek eddigi harmincötödik világcsúcsa, az Egyesült Államok stafétája jóvoltából. (Eddig a legtöbb vb-n vagy olimpián a 29 volt, még 1976-ban, Montrealban, amikor először használhatták az úszószemüveget...) Phelps első emberként ugyan megint kikapott Paul Biedermanntól, de ez látszólag nem érdekelte, hiszen a Team USA győzött.

Phelps húsz vb-aranynál tart, itt Rómában eddig három arany és egy ezüst a mérlege, a száz pillangóban azonban kivételesen nem ő a favorit. Az Arena X-Glide-ban versenyző Milorad Cavic ugyanis a középfutamban 50,01-re javította a világcsúcsot, míg Phepls csak 50.40-et ment az ósdi Speedo LZR Racerben.


Ch. Gáll András (Róma)

 

 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Hozzászólás (2)
2
csodabogár
2009. augusztus 06. 21:13
cenzura
1
Guido
2009. augusztus 03. 09:56
'94-ben még nem volt euró :D