A teknőc nyomában

A napokban vetették fel fórumozó olvasóink az úgynevezett teknőc (hivatalos nevén kartempó-koordinátor) témáját. A tenyérre illeszthető domború eszköz előnyeit - a hozzászólások alapján - nem mindenki ismeri, ezért járunk utána Széles Sándor mesteredző találmányának.

Egy olyan szakmában, amilyen az úszóedzőé igazán nem egyszerű dolog eldönteni, hogy egy-egy eszköz, módszer mennyire eredményes. Ha csupán Gyurta Dániel - aki a teknőc zászlóvivője -, vagy akár a szintén Széles Sándor keze alatt cseperedő Verrasztó Evelynt nézzük, akkor nem lehet kétséges a hatása. Mégsem győzött meg mindenkit. A Kőbánya SC-ben például egyáltalán nem használják, s Cseh Lászlót - vagy éppen Risztov Évát, Kovács Ágnest - sem kell bemutatni senkinek a világon. De nézzük csak, hogyan is született meg ez a domború, tenyérre illeszthető akármi, a teknőc!

"Olyan ember vagyok, aki nem hiszi el gondolkodás nélkül, hogy kétszer kettő az négy - kezdi a feltaláló -, hanem megvizsgálom, hogy tényleg úgy van-e. A hagyományos tenyérellenállás növeli a felületet, és nagyobb sebességet ad edzésen, mint amit nélküle, egy versenyen el lehetne érni. Már a nyolcvanas években gondolkoztam azon, hogy ezt meg kellene fordítani. Azaz a teknőccel edzeni, hozzászokni a nehezebb körülményekhez, hogy aztán normál körülmények között jobban menjen az úszás."

Nem egyedi az elgondolás, hiszen más sportágakban is előfordul. Gondoljunk csak a homokban, vagy vízben futásra, de bizonyosan nem véletlen, hogy a brazíliai homokstrandokon nevelődött focisták milyen ördögien bánnak a labdával egyenes talajon. E sorok írójának azt tanácsolta a futball edzője, hogy próbálja az ügyetlenségét azzal korrigálni, hogy szabadidejében teniszlabdával dekázgat. Ez is tipikus példa a nehezített körülmények (hiszen a teniszlabda sokkal kisebb a focilabdánál) között végzett gyakorlásra.

Az úszóknál is voltak hasonló gyakorlatok már régebben is, gondoljuk csak a melegítőben, vagy tornacipőben való úszásra. "Igen ám, de a tréning, meg a tornacipő megváltoztatja a vízfekvést és ezáltal torzítja a mozgást, a teknőcnek viszont nincs semmilyen »káros mellékhatása«, mivel a sűrűsége a vízéhez és a kézéhez hasonlít, nem lépnek föl nem kívánt erők, s így az optimális karmozdulat adja a legjobb haladást, ugyanúgy, mint puszta tenyérrel. Ezáltal az úszó rákényszerül, hogy technikailag tökéletes mozdulatokat hajtson végre."

A nyolcvanas években felmerült gondolatból a kilencvenes évek végére született meg a teknőc dr. Bence Ferenc (a műszaki egyetem akkori áramlástani tanszékvezetőjének helyettese), valamint dr. Kecskeméthy Géza (akinek többek között Fa Nándor hajójának tervezése fűződik a nevéhez) közreműködésével. Ágoston Viktortól, a teknőc európai forgalmazójától megtudtuk, hogy a tavalyi évben az öreg kontinensen több ezer darabot adtak el belőle. Németország a legnagyobb piac, s a visszajelzések 90%-a pozitív, ugyanakkor a értékesítést gátolja a hiányos marketing tevékenység. Kanadában és az Egyesült Államok néhány egyetemén is bevezették már a teknőcöt.

S, hogy mikor, kinek, mennyit kell használni a teknőcöt? Nincs megfellebbezhetetlen recept. "Ez nem egy egzakt tudomány, a sikerhez több út is vezethet, ráadásul minden úszó más, így nem lehet mindenkire ugyanazt a sémát ráhúzni. Alapvetések azonban vannak. Az alapozó időszakban többet, a nagy versenyhez közeledve egyre kevesebbet kell használni, hogy az úszó minél jobban szokja a versenyfeltételeket. Összességében az edzések 30-70%-ra ajánlott. Mivel nehezítő körülmény, ezért először inkább a kevésbé technikaigényes úszásnemeknél, gyorson, háton érdemes bevezetni, s később mellen és pillangón, ahol jobban visszavet. Az a tapasztalatom, hogy azok a gyerekek, akik fiatal korban jól tudtak úszni a teknőccel, azok felnőttként is messzebb jutottak. Azaz már a kiválasztásnál is segít a teknőc."

---