| szakma - 2009. március 22. 17:10 |
19. Úszóedzői Konferencia |
|
|
A Testnevelés Egyetemen tartott 19. úszóedzői konferencia számos előadása között a legnagyobb érdeklődés a kiskunhalasi edző, Novotny Attila előadását kísérte. A szakember azt mondta: a gyerekeket nem lehet túlterhelni.Kétségtelen - és ezzel egyáltalán nem akarjuk a többi előadót megbántani - a 19. úszóedzői konferencián Novotny Attila állt az érdeklődés középpontjában. Nem véletlen, hogy dr. Sós Csaba tanszékvezető is e szavakkal konferálta fel a kiskunhalasi úszócsapat edzőjét. Novotny Attila egy kis múltidézéssel kezdte az előadást, megtudtuk, hogy 21 éve foglalkozik az alföldi városban az úszás oktatással, de egészen az elmúlt évekig a körülmények gyakorlatilag nem tették lehetővé versenyszerű úszóképzést - 36 fokos termálvíz, heti 3-szor háromnegyed óra vízfelület. Jelenleg egy 18 méter hosszú medencécskében folyik a munka, plusz egy hasonló méretű tanmedence áll a gyerekek rendelkezésére, emellett "tornateremként" a medencetérben székekkel elválasztott terület, két hal formájú szőnyeg és néhány úszódeszka hivatott megteremteni az ideális feltételeket. "Nagyon jó válogatási lehetőségem van az által, hogy az összes ovis úszó megfordul a kezem alatt. A kiszemelteknek először a szüleivel beszélek, akarják-e, hogy a gyerekük ússzon, illetve vállalják az ezzel járó fáradalmakat. Ha igen, akkor onnantól kezdve a gyereknek egy éve van, hogy egy bizonyos szinten elsajátítsa a négy úszásnemet. Nagyon hamar meglátszik, hogy egy gyerek komolyan akar-e úszni, ha úgy látom, hogy nem, akkor megint beszélek a szülőkkel, s ha nem megy, akkor nem erőltetjük." Korábban a halasiakkal foglalkozó írásunk nyomán felröppentek olyan pletykák, hogy Novotnyék túlzásba viszik a szárazföldi edzéseket meg az összességében az edzést. "Minden nap tizenöt perc gimnasztikát tartunk, ötös szériákban erőfejlesztő gyakorlatokkal, felugrás, ollózás, felülés, homorítás, fekvőtámasz. Az idősebbek hatszor két órát edzenek egy héten 4800-5200 métert úszva egy nap." A sikerek titka azonban nem a számokban rejlik. Egyrészt nagyon kevés a vízfelület, így Novotny rá van kényszerülve, hogy csak a legígéretesebbeket, legzaábbakat, legügyesebbeket tartsa meg, azaz faramuci módon a rossz körülmények jó hatást váltanak ki a kiválasztásnál. "A mostaniak között nagyon sok az úgy nevezett, saját nevelésű gyerek, van amelyik már babaúszásra is hozzám járt, sokat amolyan pótapaként tekintenek rám. Sokat kell foglalkozni a gyerekekkel, azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a nagy részük kitünő tanuló. Volt olyan gyerek, aki azt mondta nem akarja csinálni, elbúcsúztunk, majd egy hét után visszajött, mert nem érezte jól magát úszás nélkül. Egyébként is jellemző, hogy a gyerkek nagyon jókedvűek, rengeteget játszanak, edzés után úgy kell őket hazazavarni. Persze ehhez teljesíteni is kell, azt elvárom, hogy a heti hat edzésből legalább négyszer testben és lélekben is »legyen ott«. Készítek edzéstervet, de általában nem tudom tartani magamat hozzá. Folyamatosan figyelem a tekintetüket, hogy mikor fáradnak, rendszresen mérjük a pulzusukat, emellett fél évente szívultrahangra és vérvételre is mennek. Azt mondom, a gyerekeket nem lehet túlterhelni, mert amikor már sok, akkor úgysem csinálja. A szakmai kérdésekben egyébként sokat konzultálok a jelenleg Kanadában dolgozó Nagy Józseffel, aki arra bíztatott, hogy járjam a magam utam és higgyek a gyerekekben." A korábbi - többek között a mi fórumainkon is megjelent - sok névtelen kritika az előadás végén nem testesült meg kérdésekben - mindössze hárman szólaltak meg, közülök dr. Verrasztó Zoltán, és Bán Sándor is kiállt Novotny melllett -, ami azt jelnti, hogy a kétkedőket is meggyőzte Novotny előadása, amelyből mi csak részleteket idéztünk. A konferencia a dr. Tóth Ákos által szerkesztett, amolyan "kedvcsináló az úszáshoz" jellegű kisfélmjével kezdődött, amelyben a legendás edzők és olimpikonok archív felvételein, valamint apró úszópalánták képein keresztül népszerűsíti a sportágat. Dr. Gombocz János egyetemi tanár előadásában az edző pedagógusi mivoltára irányította rá a figyelmet. "Az úszóedző, úszuás oktató a szülővel és a tanárral együtt társszerző a személyiség fejlődésében." Manapság egyre jobban terjedő neoliberális felfogással - csináljon azt a gyerek, amit akar - ellentétben az uszodában az van, mit az edző mond, itt fegyelmet, a szabályokhoz való alkalmazkodást tanul. Információink szerint az összes előadás anyaga olvasható lesz a MÚSZ honlapján. O. Z. |
Sok érdekességet olvastam a hozzászólásaitokban, és azt hiszem mindenkinek saját szemszögéből nézve, van némi igazsága. Ez pró és kontra is igaz, ezért nem szeretnék sem negatív sem pozitív értelemben hozzászólni. Viszont had jegyezzem meg, hogy Hedler volt az egyetlen aki a konferencián elhangzottakkal kapcsolatban is hozzászólt, konkrétan megköszönte a lehetőséget, hogy színvonalas előadásokon vehetett részt. Nos ez ügyben szeretnék vele egyetértésben köszönetet mondani én is!
Plusz 1 link:
http://kecskeslaszlo.hu/?q=coral_calcium
itt olvashattok a kalciumról, amit a kiskunhalasiak előszeretettel alkalmaznak.
Így mindenki számára elérhető, ha erre van szükség a fejlődéshez. :-) (Szerintem nem, hanem a jól megtervezett, felépített és megszervezett előretekintő edzésprogramra.)
Még annyit, hogy a gyártó ajánlása szerint mindenképpen csak kiegészítőkkel szedhető hosszútávon ami lehet magnesium, vitamin B5, -B6, -B9 (folic acid), -C, és -D
Egy próbát megér. Nem? Mindenki döntse el maga.
Sportbaráti üdvözlet! Szép napokat!
Takács Imre
Eggyel több ok amiért örülök hogy nem "fent" úszunk :) Talán így egy ideig megmarad a lelkesedésből adódó lendület. Én úgy érzem hogy esetemben nem én, hanem a gyerekem úszik.
Javítanám magam, amelyik egyesületnél ez általános az minősíti az egyesületet.
Leslie:
Szerintem nem minden gyerekre igaz, de azt gondolom amelyikre igen az minősíti az egyesületet is.
Kiss Miki mesteredző a KSC-ben oktatja a legkisebbeket ezer éve. Ő keze alatt nevelkedett Cseh Laci és Egér, de rengeteg jó úszó még.
Nagyon naívak vagytok, ami az úszósportban működik fent, az gusztustalan. Rég nem arról szól ki a tehetséges.
Sajna nem edző vagyok, ezért nem ismerem az Urat, de így már értem az utalást. Szerintetek ez minden gyerekre igaz (komolyan kérdezem!!)?
"12 éves koráig a nem a gyermek úszik, hanem a szülő!"
Kiss Miklós - A versenyúszás alapjainak oktatása, 244. oldal
Remélem tudjátok kicsoda Kiss Miklós!
Múltkor legyőzték Fannit, hol marad a savazásuk? Vagy csak a halasiaknak jár?