A pszichológus válaszol

Kedves Speedy!

Igen, fontos egy hatéves gyereknél, hogy milyenek a társai, de ebben a korban még nem annyira fontos, mint az, hogy milyen a pedagógusa (edzője, tanítója) és milyenek a szülei. A belső motivációt Ti (szülei) alakítottátok ki, azzal hogy átadtátok azt az értékrendet, azokat a normákat amit Ti gondoltok a világról, és ebben benne van a motiváció is: hogy magunkért küzdünk, magunkért tanulunk, és magunkért csinálunk olyan dolgokat amit szeretünk. Ez a Ti érdemetek, és amilyen alapokat leraktatok, olyan alapokra fog építkezni a gyermeketek Szóval, attól ne tarts, hogy a belső motiváció elvész, maximum más lesz a tárgya, más lesz a küzdelem célja. Ő még kicsi, most még elsősorban az a feladat, hogy a mozgás, a sport örömét átadjátok neki.
A társak szerepe fontos és később még fontosabb lesz (serdülőkor), amikor a barátságoknak már tartalma is lesz. Most még a közös játék, a közös sport az összetartó kapocs. A csapat ki fog alakulni, vagy a kislányotok ki fogja alakítani maga körül, meg fogja találni a barátait, ha nem is az uszodán belül. De a közös tevékenység össze fogja őt hozni az úszótársakkal. Az edzőtől függ, hogy milyen lesz az a kiscsapat, ahova a kislány jár. Az edzőnek fontos szerepe van, abban hogy milyen csapatot épít, a csapatválogatás szempontjának kell annak is lennie, hogy megtalálja a húzóerőket, kit kivel rakjon egy csoportba.
Nem marad egyedül a kislányotok - természetesen rajtatok is múlik, hogy hogyan ösztönzitek a barátkozásra - , ezt a helyzetet egyelőre élvezi és ez a legfontosabb. Jól csináljátok! Ha bármi változik nyugodtan szólj, és az aktuális helyzetet is megbeszéljük!
Köszönöm a kérdésedet!
FV.

Kedves Viktória!

Azt szeretném megkérdezni, mit gondolsz arról, hogy mennyire fontosak egy 6 éves gyereknél a társak a motiváció szempontjából?
Lányom 6 éves, nagyon szeret úszni, versenyezni. Van benne valami belső motiváció, hogy mindent a legjobban akar csinálni és mindig első akar lenni. Jelenleg két helyre jár edzésre. Az egyik helyen csak heti két lehetőség van, ez nem versenyúszás, de itt kezdte, kötődik az edzőhöz és itt vannak barátai is akikkel edzés után jókat játszik, és mivel kicsit nagyobbak között van "húzzák" az edzésen. A másik helyen egy másik edző foglalkozik vele, ezt azért élvezi (most még), mert itt kevesen vannak és sok figyelem irányul rá. Itt viszont nincs olyan aki barátnő lehetne. Versenyekre többnyire csak egyedül megyünk, néha jönnek abból a csapatból, ahol a barátok vannak.
Attól félek, hogy bár az úszás nem csapatsport, de mégiscsak egy idő után hiányozni fog egy csapat, kevés lesz anyucival meg apucival menni mindenhová, és unalmassá válik az egyedül edzés is, és tompulni fog az a belső motiváció ami most van benne. Vagy nem jól gondolom?
Válaszodat előre is köszönöm.
Speedy

Kedves Muki!

Jó kérdés! Azt gondolom, hogy mindnyájan jó “pszichológusok” vagytok, hiszen emberekkel foglalkoztok, nem is akármilyen sikerrel! Ahogy említed Te is - szerintem is a legfontosabb az edző-tanítvány viszonyban a bizalom, a hitelesség, a tisztelet. Ezek híján nincs építő kapcsolat, nincs siker és nincs eredmény. A kérdésedre a válaszom az, hogy pszichológusnak is kell lennetek meg nem is. A kapcsolat köztetek és a tanítványok között annyira mély és bensőséges, hogy fontos és kell is, hogy a tanítványok személyiségét, lelkét, sőt néha a körülményeit is figyelembe véve foglalkozzatok velük, csoportosan de mégis egyénre szabottan. Tehát a tanítvány egyéniségének megismerése fontos feladat számotokra, ez tehát “pszichológusi” munka. De leginkább jó pedagógusnak kell lennetek, hiszen az a munka amit folytattok sok pedagógiai módszert igényel. A pszichológus munkakör egy kicsit más, mi elfogadunk, megértünk, tükrözünk, “lelki edzést” tartunk a kliensek számára és csak burkoltan tanítunk. Leginkább változást idézünk elő és nem mi változtatunk meg valakit. Az edzőnek “keményebbnek” kell lennie, motiválnia kell és sokkal több “tudást” kell átadnia. Mivel a testet és a lelket nem lehet külön választani, ezért ezek a szakmák összefolynak (pedagógus, pszichológus, edző), mégis könnyen elhatárolhatóak egymástól: a pszichológus, mint ahogy az orvos is biztosítja a feltételeket a Ti közös munkátokhoz: a versenyzők lelki egyensúlyát, és felkészültségét nyújtom , ahhoz a felkészüléshez amit Ti vezényeltek. Nem kell jó pszichológusnak lenned, de jó emberismerőnek igen.
Üdvözlettel:
FV.

Kedves Robi!

Az izgalom, a lámpaláz (más néven a teljesítményszorongás) olyan mértékű emelkedéséről írsz, amely már akadályozza a jó teljesítményt a versenyeken - egy bizonyos szintű szorongás, izgalom segíti és javítja a teljesítményt, ezért elengedhetetlen versenyek előtt-. Ahogy írod is, bénítólag hat rád ez az izgalom, legalábbis úgy érzed hogy versenyek előtt már nem is tudsz úszni. Az egyik legfontosabb, hogy elfogadd és tudd, hogy ez “csak” egy érzés, amely velejárója a versenysportnak is. A túlzott izgalom kezelésére számos pszichológiai módszer van. Két irányból érdemes megközelíteni és csökkenteni a lámpaláz mértékét: 1. az önbizalom növelése, önismeret fejlesztése. 2. a stressz oldása illetve csökkentése. A stressz - izgalom - kezelés módszereit elsajátíthatod az ebben jártas szakember segítségével (pszichológus pl.), és aztán önállóan is gyakorolhatod. Az önbizalom növelése egy hosszabb folyamat. Ha tisztában leszel saját képességeiddel, határaiddal stb. olyan célokat fogsz kitűzni, amelyek reálisak, és elérhetőek számodra. Ezek segítségével pedig a lámpalázad is csökkeni fog olyan szintre, ami nem bénítólag, hanem serkentőleg fog hatni.
Ha felkeresel, segítek megtalálni a számodra legmegfelelőbb módszert.
Üdvözlettel: FV.

Kedves Pszichológus!

Szeretném megkérdezni, hogy - mivel én izgulós vagyok - hogyan tudok versenyek előtt kevésbé izgulni? Néha annyira lámpalázam van, hogy azt érzem nem is tudok már rendesen úszni.