firefox
utánpótlás - 2010. július 17. 16:51

Kettős győzelem

Nyomtatás E-mail
Ifjúsági Európa-bajnokság 2010, Helsinki
Bernek Péter felért a csúcsra 200 méter háton, s odáig Zámbó Balázs kísérte, azaz kettős győzelmet ünnepelhettek a mieink a verseny negyedik napján. Biczó Bence a legjobb eredménnyel döntős 100 méter pillangón.


Bemelegítésnek Bernek Péter 50 méter háton kezdett, s az ötödik legjobb idővel, egy 26.60 perces egyéni csúccsal be is jutott a döntőbe az 5. helyen.

Majd jöhetett a nagy előadás 200 méteren. Ahogy kell Bernek és Zámbó is az egyenletességével a táv második felén szerezte meg az első két helyet. A komoly ellenfél, a 100 méter győztese, az izraeli Toumarkin, ahogy várható volt bekezdett, s fél távnál még vezetett is (Zámbó a negyedik 59.82), Bernek a második helyen fordult Tourmarkin mögött (58.79 - 58.82). Százötven méternél aztán már Turi György tanítványa majd egy másodperccel vezetett (1:29.22), s Zámbó is hajrázott (1:30.72), hat tizedre megközelítette a második helyet.

Az utolsó hossz pedig igazi magyar-show, hiszen Bernek újabb bő egy másodpercet vert Toumarkinra, míg Zámbó behozta a lemaradását, s a célban - ha csak négy századdal is - megverte, így kettős magyar siker született. Bernek Péter nem messze egyéni csúcsától 1:59.24 perccel zárt, míg Zámbó Balázs megjavítva egyéni csúcsát 2:01.10 perccel végzett. Bernek Péter első győzelmét aratta az ifjúsági Európa-bajnokságokon - azok után, hogy tavaly ősz óta egymást érték a sérülései, s gyakorlatilag öt hónap telt el úgy, hogy nem tudott teljes erejű edzésmunkát végzeni. A mostani győzelem pedig remélhetőleg csak a kezdet, s az ifjúsági olimpián újra sziporkázni látjuk majd.

Biczó Bence is tovább folytatta remeklését, 200 méteren aratott győzelme után 100 méter pillangón is a legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe. Az 54.31 (25.73) idei legjobbja, ennél csak dresszben úszott jobbat, tavaly Mariborban 53.73-at. A mezőny nagyon sűrű, az eldöntőben egy tizeden belül öten is úsztak, azaz izgalmas döntő várható vasárnap.

"Ha tegnap Gyuri azt mondta Bencéről, hogy férfivá érett, akkor ugyanez Péterre is nagyon igaz" - mondta az Úszóvilágnak Sántics Béla, Biczó edzője a verseny után. "Péter végig uralta a versenyt, jól felépített, taktikus és biztos győzelmet aratott a harmadik és a negyedik ötven méterrel. Ne feledjük, hogy előtte ötven perccel még ötven háton úszott, s utána újra jelenése volt a sprintszámban" - zárta Sántics a 200 méter hát értékelését, de természetesen nem hagytuk ki, hogy Biczó Bencéről is kérdezzük.

"Borzasztó sűrű lesz a mezőny száz méteren, hasonló taktikával kell versenyeznünk, mint kétszázon, az első ötvenen a lehető legkisebb hátrányba kell kerülni, mert Ciaslak, Metella és Coelho is nagyon erősen kezd, s aztán a második hosszon beleadni mindent. Igazából a 200 méterre "gyúrtunk", nem akartuk kockáztatni az állóképességét a gyorsaságért. Az elődöntőben a fordulás, benyúlás nem volt tökéletes, azaz maradt még tartalék, de a többiekben is, meglátjuk mire lesz elég, a dobogóban nagyon bízunk. Ma bevacsoráztam, remélem holnap nem kell ennem" - fejezte be Sántics.

Természetesen tudjuk, hogy az utolsó mondat magyarázatra szorul. Íme: Biczó és Sántics között élő fogadás szerint, amennyiben Bence egyéni csúcsot úszik, a mester aznap este nem vacsorázhat, ezt ma megúszta. Sőt, Sántics önszorgalomból még egy kis futással is megspékeli a diétát, azaz jó eséllyel karcsún tér haza a finn fővárosból - Bence mindenesetre tesz róla.

Kiss Dóra 200 méter gyorson 2:05.37 perccel a kilencedik helyen végzett. Joó Sára 2:20.28 perccel a 10. helyen jutott döntőbe 200 méter vegyesen.

A program végén Bernek Péter még az 50 méter hát döntőjében volt érdekelt, ahol újabb egyéni csúccsal (26.39) a negyedik helyet szerezte meg.

fotók

július 14-18.
Ifjúsági Európa Bajnokság
50 m
Helsinki
FIN
szintidők
eredmények
on-line
 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Hozzászólás (12)
12
beuu
2010. július 19. 16:29
Nem baj Sprint-r nem neked raktam ki csak a sok részleges v semmit se tudó embernek:D
11
Sprint-R
2010. július 19. 10:01
azt remélem vágod, hogy ez a cikk több éves :) nem 1, nem 2... :D:D:D
10
beuu
2010. július 18. 14:35
ennyi naív embert :D

http://movie.blogter.hu/287511/kitalalt_angel_heredia_a_doppingbaro_ezt_erdemes_elolvasni
9
törpapa
2010. július 18. 14:04
Egy páran azért nem a földön járnak vagy nem akarnak a földön járni...
Más!
Jimbo: forever shisha :))
8
törpapa
2010. július 18. 13:58
Bravo Jimbo! Az igazi siker, az a tied!!! Minden elismerésem!
7
rebarbara
2010. július 18. 12:41
xXx:
Mindenkinek az az érdeke / legfőképpen az úszóknak az egészségük miatt/, hogy tisztán érjék el az eredményeket. Ha tudod bizonyítani, hogy valaki tisztességtelenül versenyzik, tiltott szerekhez nyúl, akkor tedd meg. De az, hogy ezen a fórumon már sokadszorra célzol arra, hogy valaki doppingol - nos, ez nem vezet sehova.
6
xXx
2010. július 18. 11:37
Grat is neki meg Bencének is!

Edző úr de itt soha nem az volt a probléma hogy Peti nem fog nyerni...
5
igazszó
2010. július 18. 09:19
Spencer!
Nem tudom ki vagy,de amit írtál az száz százalékig
igaz.Én sajnos nem tudtam ilyen lényegre törően megfogalmazni a gondolataimat,de a szívem ugyan ezt érzi! Nagy örömöt szerez, ha ilyen gondolkodású emberek is léteznek még, mert lassan már azt gondoltam ilyenek már nem is léteznek piciny hazánkban. Hajrá MAGYAROK!!!
4
Spencer
2010. július 18. 07:26
Bence és Peti meegmutatták,hogy még van akinek szurkolhatunk a 2012-es olimpián és bízhatunk abban,hogy lassan világszívonalú úszókká válnak!
FAntasztikusan versenyeztek, gratulálok nekik!
Aki pedig lenézően írogat, pusztán féltékeny a fiúkra és az eredményeikre, mivel ő nem jutott ki egy ilyen versenyre és nem ért el ilyen fantasztikus sikereket!
A magyar embereket mindig is csak az érdekelte hogyha valaki aranyérmet szerez, hamár 2. vagy 3. arra már nem figyltek oda! MOstmár a győzelem sem ér semmit! A média is órák hoszzát tud mesélni a hírekben a tour de france-ról meg a forma1-ről és mindössze 1 mondatban odanyögik a hírek végén, hogy ezek a fiúk itt nyertek és kitűnően helytáltak! Szégyen az egész sport és azok is akik bunkó módon féltékenységből sportágon belüli emberek lenézik az általuk ismert sztárúszókat! hát kérem itt tartunk 2010-ben! De van még pár jóakarótok fiúk lányok!
MEg kell mutatni és küzdeni kell a győzelemért és sikerért! MErt ez a kis orszáég mindig is képes volt a sportban hatalmas sikereket elérni!
Hajrá, így tovább!
3
Sprint-R
2010. július 17. 22:23
na a magyar mentalitás problémáiról valóban elég vastag könyvet lehetne írni :)