firefox
utánpótlás - 2010. augusztus 16. 11:54

Kapás Boglárka olimpiai bajnok

Nyomtatás E-mail

Kapás Boglárka - fotó: www.nso.hu

Győzött, s ezzel az első magyar ifjúsági olimpiai bajnok lett Kapás Boglárka, aki Szingapúrban 200 méter pillangón nagy egyéni csúccsal és hatalmas fölénnyel győzött. Kapás 2:08.72 perccel ért a célba, míg második helyezett 2:10-en kívül úszott. Ambrus Dia a negyedik lett ugyanebben a számban, míg Bernek Péter 100 méter háton szintén negyedik.

Bogi - aki a legjobb idővel került be a döntőbe - az első két hossz után a második helyen fordult, de csak néhány tizeddel a kínai Liu Lan mögött. S Nagy Péter tanítványa - is - legendás hajrára képes. Nem is volt ez másként ezúttal sem. 33.53 másodperces harmadik ötven méter után már bőven vezetett, de még rátett rátett egy lapáttal, s 33.08-at úszott az utolsó hosszon, ezzel pedig 1.4 másodperccel verte a másodikként célba érő spanyol Judit Ignaciot. A BVSC sportolója az első magyar aranyérmes az első ifjúsági olimpián. Bogi eddigi legjobbja 2:09.84 perc volt, amelyet a tavalyi ifi Eb-n úszott, szuperdresszben, azaz egy év alatt újra hatalmasat lépett előre, s a világranglista 10. legjobb idejét úszta, amellyel a budapesti Eb-n ötödik lehetett volna.

A szegedi Ambrus Dia fél távnál még csak hatodik volt, s onnan kapaszkodott fel egészen a negyedik helyre (2:12.90), ő egy tizeddel maradt el a legjobbjától.

Bernek Péternek a 100 méteres hátúszás döntőjében volt jelenése, s ott 56.33 perces időeredménnyel negyedikként csapott a célba, alig elmaradva a norvég Solli mögött.

Biczó Bence 100 méter pillangón középdöntőzött, s 54.03 perccel lépett tovább. Érdekesség, hogy rajthoz állt az a lengyel Cieslak is, aki a budapesti Eb-n is részt vett, s ötödik lett 200 méteren.

Bucz Ágnes 56.97 perccel a hatodik helyen jutott be a 100 méteres gyorsúszás fináléjába.


augusztus 15-20.
Ifjúsági Olimpia
50 m
Szingapúr
SIN
eredmények
 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Hozzászólás (2)
2
Orlay Zoltán
2010. augusztus 16. 13:59
jogos, javítok, köszönöm!
1
revizor
2010. augusztus 16. 13:26
Nem Cieslak csatázott Domával, hanem Cziernak. És Cziernak 3. lett 100 pillén az ebén. Csak a mihez tartás végett. Amúgy grat a magyaroknak.