| utánpótlás - 2010. augusztus 19. 08:49 |
Kapás 200 gyorson ezüstérmes |
|
|
|
Kapás Boglárka újabb éremmel, ezúttal ezüsttel örvendeztette meg a magyar szurkolókat Szingapúrban, az ifjúsági olimpián, miután 2:00.99 perces idővel másodikként csapott célba a 200 méteres gyors fináléjában. A kínai Tang Ji a 100 méter után a 200-at is uralta, két testhosszal, 1:58.78-as idővel nyert Kapás előtt. Kapás Bogi hajrája ismét nagyszerűen sikert, az egyik leggyorsabb volt a mezőnyben, s ezzel ausztrál és amerikai riválisát is maga mögött hagyta. A 2:00.99 egyben azt is jelenti, hogy Nagy Péter tanítványa kezd egyre közelebb kerülni a 4x200 méteres gyorsváltónkhoz, a jövőbeli tagságra immáron hatan pályáznak, Kapás Bogi mellett Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn, Mutina Ági, Dara Eszter és Jakabos Zsuzsa. A magyar fiú 4x100-as vegyes váltó a hetedik helyen végzett a szerdai döntőben. A mieink 3:47.27-es idővel értek célba, míg a számot 3:42.50 perccel az ausztrál válogatott nyerte meg a franciák és a németek előtt. A magyar csapat Bernek Péter révén remekül (55.91 - ezzel már közelít egyéni legjobbjához) kezdett, hiszen 100 méter után a második helyen állt, de ezt követően visszaesett és az utolsó ember, Zámbó Balázs csak a hetedik helyért csatázhatott, amelyet végül sikerült is megszerezni. A Kapás-Ambrus-Olasz-Bucz összeállítású 4x100-as gyorsváltónk a hetedik helyen jutott a fináléba.
|