firefox
utánpótlás - 2009. február 08. 19:24

Diákolimpia válogatottakkal

Nyomtatás E-mail
A válogatottat, sőt már olimpiát is megjárt úszók is összemérték erejüket a vasárnapi országos döntőkben a diákolimpián.

A székesfehérvári uszodában két hátúszó reménységünk, Balog Gábor és Szilágyi Ádám összecsapásából utóbbi került ki győztesen. A százhalombattai fiatalember 58.02 másodpercnél állította meg az órát, alig több, mint egy másodperccel maradt el a tavaly nyári ifi Eb-n úszott legjobbjától.

100 méter gyorson a kőbányai Kozma Dominik fölényes győzelmet aratott (52.14) ő is egyéni csúcsához (51.49) közeli eredményt ért el az alapozás kellős közepén, ami igen biztató a jövőre nézve. A szintén kőbányai Pulai Bence mellen és pillangón is a dobogóra állhatott, előbbi számban a Jövő SC-s Gercsák Tamás mögött a második lett, utóbbit viszont a pécsi Biczó Bence előtt megnyerte.

A lányok között Sztankovics Anna 100 méter mellen egészen kiváló időeredménnyel nyert a 3. korcsoportban. Az 1:16.68 perccel a 4. korcsoportban az élen, a legidősebbek közt pedig a második helyen végzett volna. Nem véletlen, hogy Magyarovits Zoltán tanítványa már a felnőttek közt (igaz rövid pályán) is szerzett országos bajnoki érmet. Mellesleg 100 pillangón sem talált legyőzőre.

A budapesti diákok vitték a prímet, a 31 aranyéremből 17-et zsebeltek be. Örömteli, hogy összesen 31 település diákjai verekedték be magukat a döntőkbe, 26-an pedig éremszerzéssel is büszkélkedhetnek.


O. Z.
 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Hozzászólás (22)
22
amatőr szülő
2009. február 13. 19:40
Csak csatlakozni tudok azokhoz, akik azt mondják, hogy már az I. korcsoprtban is kellene az A és B kategória.
Heti kétszer úszó gyerekemmel ott voltunk az I. korcsoportban, a 18. helyre volt elég amit tud.
Magyaráztuk neki, hogy ez miért van, de hát nem tudom mennyi vigasz ez egy 9 éves gyereknek, amikor azt érzi, hogy húznak el mellette. (Persze tudom, az amatőr kategóriában sem első mindenki)
Nem csak az edzésszám, amiben különbség van, hanem pl. az is, hogy neki nincs verseny rutinja. Egy héttel a diákolimpia előtt elvittük a 8-11 évesek versenyére azért, hogy egyáltalán kipróbálja milyen 50 méteres medencében úszni, mert arra korábban soha nem volt alkalma. Akkor két másodperccel rosszabbat úszott, mint otthon a megszokott 25-ösben, aztán a diákolimpián már megközelítette az ottani legjobbját.Hát ennyit számít ez is.
21
Sue
2009. február 13. 11:54
Az úszásban sokkal jobb a helyzet, mint más sportban!!! A lányom rsg-zik, ne tudjátok meg, hogy ott mi van!!! Úszásban ott a stopper, bezzeg a szubjektív sportokban eleve megy a fúrás faragás a bíráskodás miatt! (saját edzők ülnek benn a bírók között!!!) Ezen kívül nem "tudják" ellenőrizni, ki ment előző évben A kategóriában, és itt aztán egy vidéki kis csapat heti 2x edzéssel mehet a víz alá! Még B ben sem igen ér el valamit - ráadásul ott vannak többen! Több edzésre meg nem futja, a borsos, szinte megfizethetetlen edzői díjak, terembérletek miatt!
Vegyétek észre az úszóversenyek profi szervezését, és hogy milyen sok lehetőség van versenyezni is! Egyébként szerintem is már kis kortól lehetne A - B különbséget tenni a kicsik közt is, bár nekik még nincs talán versenyzőkartonjuk. Akkor meg mi alapján menne egy gyerek a-ba, vagy b-be?
20
sztankox
2009. február 13. 08:54
Így van ha így érzed, a rendező szövetséghez kell fordulni, hogy módosítsák a szabályokat.
A tisztességről szóló kitételt remélem csak rosszul értem hogy nekünk címzed, a gratulációt köszönjük, amúgy ilyen személyesen nekünk címzett hozzászólásban szívesebben látok valós személyt úgy a gratuláció is értékesebb, és a bírálat is elgondolkodtatóbb.
19
Woodoo
2009. február 12. 23:01
Egyébként Anna diákolimpiai eredménye kimagasló, amihez külön gartulálok, sportteljesítményéhez sem a diákolimpián, sem egyéb versenyeken nem férhet kétség, biztosan nagy jövő előtt áll.
Ennek ellenére az a véleményem, hogy ez a megoldás enyhén szólva sem volt szerencsés, és szükséges lenne a szabályzat módosítására, pontosítására.
Annának további versenyzéséhez nagyon sok sikert és kitartást kívánok.
18
Woodoo
2009. február 12. 22:38
Nem hiszem hogy ez a dolog kisstílűségről szól szerintem ez a versenyről szól. Mondjatok egy példát aki nem vesz részt bármi miatt a kvalifikáción, idulhat a döntőben. Ez a sportról és a tisztességről szól, ha beteg valaki ,vagy nem nevezik időben stb. indulhat a döntőben ? Tedd a szivedre a kezed.
Szerintem nem. Jövőre is lesz verseny és ezt a békát le kell nyelni. Nekem ez a véleményem.
17
eszter
2009. február 12. 08:22
Ja.., a szegregál szó tudomásom szerint elválasztást, elkülönítést jelent, ilyen szempontból erősnek nem érzem, bár manapság elkoptatták politikai és szociológiai összefüggésekben. Viszont elnézést kérek a használatáért mert idegen, csúnyán hangzik, valóban találhattam volna helyette rengeteg szép magyar szót. Szóval bocsánat!
16
eszter
2009. február 12. 06:31
Miután a III-VI-os korcsoport diákolimpiai eredményeihez szóltál hozzá, nem pedig a picikhez, szerintem okkal gondolhattam, hogy róluk beszélsz. A kicsiknél is joggal lenne igény a B korcsoportra, erre biztosan érintettek is reagálnak a Diákolimpia I-II korcsoport eredményeknél, mert azt nagyobb eséllyel olvassák olyanok, akik érintettek, többen akár el is érhetitek, hogy jövőre már legyen ilyen. A diákolimpia iskolák közötti verseny, a lényegéről nem értünk egyet, de nem baj ez, így kerek a világ.:)
15
szülő
2009. február 12. 05:45
Kedves Eszter!
A szegregáció kicsit talán erős kifejezés az A és B kategóriás csoportosításra. Örőmmel vettem észre, hogy később te is elismerted, hogy már sajnos a kisebbeknél is szükség lehet a bontásra, mert én bizony erre gondoltam igazából. Ahogy a fórumon lévő hozzászólásokat olvastam az elmúlt hónapokban, azt kellett észrevennem, hogy lassan már az óvodás korú gyerekek is olyan komoly edzéseken vesznek részt, hogy az a gyerek, aki esetleg az iskolai tornaóra keretében jár csak úszni, annak esélye sincs ezen a versenyen. Egyébként a diákolimpia eredeti célja szerintem az iskolai tömegsportban résztvevő, ott jobb eredményt produkáló gyermekek részére lett kitalálva, de lehet, hogy tévedek. Minden esetre az én gyerekkoromban még élvezetes volt ilyen versenyeken résztvenni, legyen szó bármilyen sportról, és nem emlékszem, hogy ott lettek volna a "hivatásos" sportoló gyerekek is, ígyí sokkal nagyobb élményt nyújtott az "átlag" képességű gyerkeknek is. Egyébként lehet, hogy túlzás, de én azt sem értem igazán, hogy a versenyszerűen úszó gyerekeknek miért szükséges a diákolimpián versenyezniük, mivel nekik ezen kívül igen sok versenyzési lehetőségük van, ahol valóban az "egyenlő feltételekkel" rendelkező társaikkal versenghetnek. Ez azonban csak az én magánvéleményem. Természetesen minden résztvevőnek gratulálok az eredményéhez!
14
eszter
2009. február 11. 11:12
Mondjuk tényleg jó lenne, ha a piciknél is külön értékelnék őket. Nem is értem, miért így alakult.
13
sztankox
2009. február 11. 10:36
Valóban sok múlik az iskolán, sok helyen nem foglalkoznak a diákolimpiával, pedig egy egy lelkiismeretes tornatanár csodákat tehet a gyerekekkel. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy itt van, vagy lenne lehetőség olyan gyerekeknek is sikerélményt adni, akik nem űzik a sportot olyan szinten mint jelenleg a mi gyerekeink, akiknek mi tagadás ez nagyon komoly leterheltséget jelent. Ezt nem mindenki vállalja, de azért sikerélménye még lehet. Nálunk pl. mindig is volt kerületi verseny , ahol az eredményesen szereplők, sőt talán még csak aki elindult is elismerésben részesült az iskolában. Ez egy olyan versenysorozat ahol a kerületi, városi, megyei versenyek nem csak az országos döntő előfutamai, hanem külön külön is értékes versenyek, amelyeken jól szerepelni dicsőség, vagy annak kellene lennie. Valóban sokat segít az amatőr kategória megléte is, talán felgyorsult világunkban már az I., II. korosztálynál is szükség lenne rá. Persze ezeket meg kell szervezni, pénz is kell hozzá valamennyi.