| válogatott - 2011. március 25. 07:24 |
Budapest Bajnokság 2011 |
|
|
eredmények on-line. 2. Biczó Bence néhány századdal legyőzte Cseh Lacit 200 méter pillangón. Harmadik a világranglistán! 3. Gyurta Gergely 1500 méteren a hatodik helyre jött fel a világranglistán. Kis Gergő nem úszik 400 vegyesen a világbajnokságon. JEGYZŐKÖNYV "A felkészülési időszaknak megfelelő, jó, illetve nagyon jó időket értek el versenyzőink, s a legjobbjaink gyakorlatilag kivétel nélkül remekeltek – mondta vasárnap este, a zárónapi döntőket követően a szakvezető az MTI-nek. – Az élre kívánkozik Gyurta Gergely 800 gyorson produkált teljesítménye, amivel második a világranglistán, s ez igazán biztató a júliusi, kínai világbajnokság előtt. Az ifjabbik Gyurta kitett magáért ma 1500 gyorson is, hiszen ott meg a hatodik legjobb idő birtokosává lépett elő. A harmadik a világrangsorban 200 pillangón ifjúsági olimpiai bajnokunk, Biczó Bence, ugyanitt Cseh László a negyedik. Lacinak van még két hatodik pozíciója is: 100 pillangón és 200 vegyesen. Gyurta Dani 100 mellen a negyedik, 200-on a kilencedik a világranglistán, Kis Gergő pedig 400 gyorson avanzsált előre ötödiknek a nemzetközi lajstromban. Ne feledkezzünk el a szintén ifi olimpiai aranyérmes Bernek Péterről sem, ő a hetedik most 200 háton." képgaléria |
||||||
de-i eredményei.
A versenyek részbe kell belépni.
Válaszd ki a versenyt,és ott megtalálod.
- Úszóvilág
- Swimmingword
- Musz
- BTUSZ
- FTC
- Honvéd
- Hódúszó
:-)
De abban nincsenek a du. eredmények (pl. 1500? )
Hiánypótló lenne... (ha már a MUSZ oldalon nincs...)