firefox
válogatott - 2009. június 07. 19:22

Golden Bear: hét győzelem vasárnap

Nyomtatás E-mail
Sorra aratták a magyarok a győzelmeket a zágrábi verseny második napján. Bernek Péter országos csúccsal végzett az első helyen 400 méter gyorson. A legeredményesebb férfi versenyző Cseh László lett, a pontversenyben mégis egy-egy hajszállal lemaradt az elsőségről, csakúgy, mint a Kőbánya SC.

Ugyan Cseh László szerezte meg a négyes pályát a délelőtti előfutamban a 400 méteres gyorsúszásban, a fináléban mégsem szólították, hiszen ő inkább a nem sokkal ezután következő 200 pillangóra koncentrált - hiszen a győzelem mellett a jó időeredmények sem voltak lényegtelenek.

Az így főszereplővé előlépő Bernek Péter sem okozott csalódást, hiszen nagy egyéni - emellett a 17 évesek között országos - csúcsot döntött 3:52.93 perces eredménnyel. Bernek egyéni csúcsa 3:55.52 volt, míg az országos csúcs 3:53.22 még 1987-ből. Kovács Norbert ért be a második helyen, az ő ideje: 3:55.79.

Cseh pedig 200 méter pillangón hozta a kötelező győzelmet a szeles-esős-hideg nyitott uszodában 1:57.53 alatt ért célba, ami a ponttáblázat alapján a legjobb férfi teljesítmény volt a versenyen - nem mellesleg medencecsúcs. Az összevont (két versenyszám alapján kiadott) pontversenyben azonban Cseh a harmadik helyre szorult Sanja Jovanovic és Duje Draganja mögött. Az első hármat mindössze 1-1 pont választotta el egymástól.

A csapatverseny is hasonlóan szoros eredményt hozott, sajnos ezúttal is a horvátok javára. A Kőbánya SC az első napon még 1 ponttal vezetett (4-4 versenyszám számított bele csapatonként), a Draganja, Todorovic, Puninski, Jovanovic sprinterkvartettnek köszönhetően a horvát "all star" csapat fordítani tudott, s végül 20 ponttal győztek.

De visszatérva a magyar sikerekre, Dara Eszter 100 méter gyorson úszott egyéni csúcsa (55.90) is győzelmet ért, sőt Eszter a negyedik lett ezzel a ponttáblázaton, a TOP10-be - a nyolcadik helyen - Bernek Péter is bekerült. De visszatérve Darára, a sudár pillangózó 50 méteren is első lett (27.24).

A további magyar győzelmeket Pulai Bence (200 mell: 2:20.18), Kádas Vivien (400 gyors: 4:17.00), Balogh Vanessza (200 m mell: 2:37.73). Turi György a vasárnapi eredményeket már elégedettséggel nyugtázta.


O. Z.
 
Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy hozzászólhass a cikkhez

Hozzászólás (3)
3
Orlay Zoltán
2009. június 11. 05:56
"a 17 évesek között országos - csúcsot döntött"

ennél egyértelműbben? :)
2
benis51
2009. június 11. 00:33
Bernek Péter nem úszott országos csúcsot!
Azt jelenleg is KIS GERGŐ tartja!
Valamilyen korosztályos csúcsot úszott.
Tessék egyértelműen fogalmazni!!!
1
fifke111
2009. június 09. 19:55
grat

Kapcsolódó anyagok